Törött szárnyú madár szállna
messze,
eszét vesztve
hogy nem kaphat újra szárnyra.

Édes vércsepp gördül tollán
végigfut szárnya boltozatán.
Kapd el, Ostoba
s ízleld,
mi nem válik azonossá a vízzel!

Érzed mi bántja?
Szeme előtt sötét hártya
így keresi célját.

Leszállni nem mer
bízi talán majd felemel...
Szárnya lóg,
hangja mély
bizalma sekély.

Káprázatként szőtt szenvedélyek olvadékán
ment a szent hely fele.
Eltűnt...

Kereste szerte, fában, kőben
a hetedik esztendőben.
Út nélkül - elmenekült
s könnyfaerdőbe települt.

Fehéren állt a facsoport,
mint izzó hó teliholdas éjen
úgy hagyta, hogy ki látja - féljen!

S ha egyszer közelebb mész
meglelheted nyomát
nem takarta el az Út
a lába nyoma porát.

Leld meg,
s tanítsd jóra, szépre
így ültetve virágot
téli kertjébe.