Dombok felett messzi Égben
Éj szökik a szűk ösvényen

Jóbarátom, Hajnal köszönt
mosolya okoz derültséget

Drága Testvér,
van-e oly becsmér
mi Rád illene, hogy
hagyd a Tudást másra
-mert a Hold fogy-
meneküljünk futásba.

Eliramlik Hajnal pajtás,
marad az égen piroslás
Ó,Te részeg festő!
csak a fűzfa lenne termő
hussanó vessző
melyet roppanó íj lő.

Mért nem maradsz barátoddal?
Ki buzgón vágyat forral,
hogy így emésszen
gyengéd női szivet.

Kavargó zümmögés kísérjen
jó tisztás Neked terítsen
asztalt,
mi telve jóval s rosszal.

Ne bánkódj!
Anyánk, szeret Téged
midőn az Éjt félted
Ajka vacogott Feléd
s kínja nagy volt.

Törött virág, nyögő padozat
hörgő világ, eltűnő boltozat
folyó eszmék, csikorgó létek,
fenntről intézett hegyi beszédek
mik tán örökítődnek
egy-két tollal kacérkodó
mulatságos golyhó
által.
Szabdalt vétkek,
koszos étkek
teremtett lelkek

Ne hagyd, hogy ilyen maradjon
a parázsos föld lakója
add neki, mire vágyott.

Kősziklára hágott
onnan csodálta e világot:
Kesergő tó felett
rebben a madár
Dél felé tart, megállj!
Vidd Magaddal a nyomorgó emléket
min át lesheted e vidéket
Ne felejtsd el Madár,
Lesz még szebb is, ez a kies Határ!