Csend lejtett végső tánczot
az elfelejtett csillag derekán
Örömmel telve hajolt
a tolvaj, herdálván
emlékei nagy részét,
könnyel tekintette egészét.

Sutba dobta mi keserű volt
azt is mi szívén gennyedző folt,
így járta tánczát végig
örömmel.

Magasztalta ki tett s hitt
s a Magányból kivitt.
Vonyított s szűkölt
míg eltelve
eliszkolt.

Nyalogatni sebeit
s elszeretni Mások kedveseit.
Kaján vigyor ült arcára
így készülődött harcára.

Nem látott-hallott
nem ki élő s halott
ment s botladozott

szemerkélő esőcseppel elringatott
ágyba bújt,
tudta a bűnösre csak az Álom
sújt.

félte a sugaras Holnapot
kereste a boldog napot!