Elegünk van már a zord valóságból.
Menjünk el innen valahova távol.
Repüljünk el oda hol senki meg nem talál.
Fel a felhők közé hol a képzelet száll,
Nem fog majd ott rajutnk a pusztító halál.
Utazunk mi kéz a kézben a fény szárnyain.
Kiéljük mi ketten a legtitkosabb vágyaink.
Az álomvilágban minden olyan szép.
A fű gyönyörű zöld az ég pedig kék.
Langyos szellő símogatja arcom,
Itt elfelejthetem minden kudarcom.
A zsenge fűben gyermekek játszanak,
éjjel a csillagok gyémántnak látszanak.
Itt szeretnék maradni, el nem menni innen,
Ha el is kell mennem úgy a halál vigyen.
De élnem kell és azt itt nem lehet.
Marad a kegyetlen világ 'mi mindent eltemet.