Kullogó Idő, borús Tér
tőle csak a fiatal fél
mint riadt Ősz bújik
a meleg elől.

Halkan játszik az Őrület a hárfán
min mosolyogsz, bezárt tán?

Fejnélküli lovas kaptat az Ég felé
örömét keresi, s hitét veti belé
hogy ott távol leli
azt, mit elveszített egy deli
korban
midőn még magasabb volt.

Kesergő holdfény szökik
a fagyás elől
rekkenő árnyék kúszik az Éj maradványain.

Zizzenő Homály botorkál a patakhoz
szomorú füvek árván szédelegnek
a mosolygó parton
ám visszatérnek még a szép napok.

Szelencét nyit az Idő
elfúja a port s koszt
kinyitja a dobozt...

Csukódik a szempillája
kíváncsi a Ég kislánya
eldurmol egy szép igét
s kezébe vesz egy venyigét

Arra helyezi fejét
S elindul az Időkerék.