Mint éhezőtől az első falatot
elveszed, majd végül kihányod
S az éhező remélve
tekint Feléd
bizalmát veti Beléd.
Ám,
bizalmát felgombolyítva
szád tartalmát köpöd a porba.

Nyomorult pór!
Csússz vérben,
- ahol vigasz akól-

hangzik az Áldás
menekül a kiáltás
remeg a megváltás
homályosul a Látás.

sikolts a térben!
segélyed méla mécs
hangodtól fél a rés
melyen átbújni nem tud.

Lebbenő éji fátyol
melyet az ég puhára mázol
azon osonsz rejteked fele
nem érint, hogy az éhező nyel-e
bort
vagy
más földi hívságot!

A félholt tekint Rád
orozva
fényt s időt
s a Napot, a kelőt.
Büszkén húzod ki Magadat,
Láthattad elbukni Fiadat.

De,
mikor a Hold karikán leng
az arcod furcsán dereng.
Könnyező Homály átbúvik
Gondolatidon
s így torzon
mutat utat a bukott felé.

Halk kacagás lebben Hozzád
- Ím, a régi ország-
talán, szemed csal?
Nem...
Ki az, ki hal ma?

Szemed fénye végig
ring a Messzeségben.