És lakmuszpapírba tekerem
az összes kétséget
amikor összefolyik a végtelen
csak kelletlenséget
árasztok - megrúgom a tavaszt
hogy tűnj vissza barlangomba
összecsukló bokákra támaszt,
járva szivarokban
találom a lelkem
(ott füstöl ki belőle)
csak mondom:
'elég legyen
a levegőm,hogy befejezzem
a mondatok beleejtenek
átszíneznek,
miközben lökdösődve
megamba ütközöm.