Olykor te is csak ködöt látsz,
Végtelen életet,
De nem tudod hogy mi lehet,
Ami valaha éltetett.

Keresed a választ,
De nem vagy egyedül,
Megvan a párod a világban,
De lehet hogy menekül?

S ha menekül,
Tán ki elöl szalad?
Az elől ki kergeti?
Vagy az elől ki marad?

Nem vagy te különb,
Más ember fiánál,
Téged is ember nemzett,
S rossz dolgot csináltál.

Mindenki bűnös,
Senki nem menekül,
Számot adsz majd odafent,
S helyet nem találsz rejtekül.

Mert lehullasz az égből,
s felszáradsz a sziklán.
Ez a te szereped,
ezen a planétán.

Mert mit vársz vajon?
Csoda történjen?
Más legyél mint a többi?
Ezt látod a végben?

Mert ez voltál régen,
Ott voltál az égben,
Mutattad az utat,
Át a végtelen léten.

Angyal voltál,
Bűntelen.
Boldog voltál,
szűntelen.

De megbuktál,
Minden hiába,
Belecsöppentél,
Ebbe az elveszett világba.

Már nem is töröd magad,
Hogy kijussál innét,
Nagyon jól tudod,
Hogy ez nem kezdet hanem vég.

Beletörődtél,
Mint a halálra ítélt,
De te voltál az utolsó,
Aki vakon is remélt.

Veled eggyüt,
Zárult le egy korszak,
Melyben az elvek,
Még előfordultak.

Meghal ez a világ,
S meghalsz vele te is,
De meghal a hazugság is,
s meghal a gonoszság is.

S ha valaki majd valaha,
Tőled megkérdezi,
Elmondhatod neki,
Hogy ezért megérte élni.