Egyszer elmentünk egy erdőbe. Nagyon rossz állapotban volt - rosszabban, mint ahogy azt Forest, a bika gondolta.
Első ránézésre úgy tűnt, könnyen lehet rajta segteni, de miután mindnyájan köptünk, megbizonyosodtunk róla, hogy barátunk és szellemi vezetőn nem téved. Az erdő sznte halott volt, csak néhány lényben enyészett az élet. Csak lépdeltünk a a korhadó törzsek tengerében. Egy romot találtunk, és egy kupac hamut. Forest azt mondta, valaha kereszt volt. Ő látta.
Hirtelen mélyvörös lett az ég és egy apró gyermek ártatlan léptei nyüzsgő lepkerajt vontak maguk köré.
Vezetőnk bólintott, majd egyhangú homály fedte be szemeit. Álmot látott. Az emberek késekkel az övükben tapasztalták a füst bolyhos és átlátszó anyagát, amely felfelé repdesve át-átszelődött néhány ágon, mígnem végleg homogén eleggyé olvadt. A maga nemében fájdalmasan szépnek és elpusztíthatatlannak tetszett, miközben az emberek csodálták egy adag fogyhatatlannak tűnő gomba után. A horizont szélesedett, kibukkant a füst törékeny hártyája mögül egy törött szárnyú angyal meghajlott, fehéren s halványrózsaszínen izzó teste. A körülötte némán és értetlenül ágaskodó szögek szinte könnyeket hullajtottak a lány után, aki a vakító gyűlölködés harci áldozata lett.
Forest felriadt. Mint közülönk senki, ő sem értette, hogy miért történik mindez. Úgy, mint a fiú, aki birkát lopott egy közeli hypermarketből.