–Kend még mindig kinn van? – kérdezte a hajnali szürkületben kibotorkáló asszony.– nemrég jöttem csak ki.– válaszolta az ember morózusan.
– A fenét les folyton azon a gödrön? – nincs benne semmi, jöjjék be, még megfázik!
– Kéne az ásó, nagyon kéne!
– Hagyja a fenébe, veszünk másikat!
– Csak tudnám, hogy hol van?– hajtogatta eszelősen. Ez már az asszony tűrőképességét is meghaladta. Haragosan bámult a gödörben fekvő kutyatetemre, megszólalt.– inkább ezt temetné be! Ne csúfoskédjék itten! – sipította, amikor egy döglött macskatetem suhant el mellette, bele egyenesen a gödörbe. Az asszony szóra nyíló szája tátva maradt a meglepetéstől, majd egyensúlyát vesztve belezuhant a gödörbe a döglött tetemek közé.
– Jajaj! Húzzon már ki!– visította kétségbeesetten kapálózva. A sipákolásra hatalmas röhögés volt a válasz a kerítés másik oldaláról. Az öreg a kerítés felé nézett, de csak az elsuhanó árnyak sziluettjét látta. Lassan, komótosan felállt, és kezét nyújtotta a gödörben kapálódzó asszonynak.
– Mit akarhatnak ezek tőlünk, bedobálni hozzánk a dögöket? Jelezni akarnak vele valamit, vagy csak gonoszságból teszik? Hát nincsen nekünk elég bajunk így is? – óbégatott Elza. Az ember mintegy magaelé mormolta – csak azt tudnám, mit irigyelnek ezek tőlünk, a bánatot tán?
– Jöjjék be, kend, harapjon valamit!– biztatta az asszony, de az ember nem mozdult.
– Még várok, szűrte a szót fogai közül.
– Mire?
– Arra, hogy valaki visszahozná az ásót.
– Hát akkor, csak vigyázza azt a gödröt, ha nincs jobb dolga! Nehogy elszaladjon. Én meg elmegyek addig a templomba, meghallgatom a reggeli misét.– mondta az asszony és bement a házba megtisztálkodni, ünneplőbe öltözni, úgy ahogy illik, ha az ember belép az isten házába. Az ember továbbra is a ládán ülve gubbaszkodott. Egymás után szívta a cigarettákat. Nem kellett sokáig várni, egyszerre megcsikorgott a hátsó kiskapu, melyen Lajos szomszéd óvakodott be.
– Jó reggelt Guszti bátyám!– köszönt illendően.
– Neked is Lajos – morgott vissza neki Guszti.
– Mit csinál kend?
– Szellőzködök, Lajos.
– Hoztam magának egy kis kóstolót, idei főzés – vette elő zsebéből a teli pálinkás üveget. – Kóstoljuk meg! –mondta biztatón és odanyújtotta Gusztinak az üveget. Az meghúzta, megtörölte az üveg száját és visszaadta Lajosnak. Ő is ivott az üvegből. – Egészségünkre! – mondta, miközben tekintete megakadt a gödrön.
– Hát ebbe meg mik vannak, dögök? Ki művelte ezt a csúfságot magukkal? Hogy a hóhér kösse meg a nyakkendejüket, nincs jobb dolguk, mint a más nyomorúságán élcelődni? Jól beszélek Guszti bátyám?
– Jól, beszélsz, Lajos.
– Temessük be, mielőbb, ne csúnyákodjék itten! – ajánkozott Lajos.
– Betemetném, ha vóna ásóm!
– Hozok én egyet, azon ne múljék!– ajánkozott Lajos – akár kettőt is… húzzuk meg még egyszer az üveget, elkél ebben a hidegben! – biztatta ivásra Gusztit Lajos és átnyújtotta az üveget. – valódi törköly. Ez szinte égeti az embert belülről! Hanem, hogy milyenek az emberek? Össze –vissza találgatnak a kocsmában, hogy s mint lehetett a dolog. Mutattam is nekik hova üssék az orrukat! Köszönöm Lajos, te legalább kipártolod az embert. Nem hiába mondtam én mindig, egy jó szomszéd fél rokonsággal is felér!– Erre igyunk! – rikkantotta Lajos, és megbuktatták az üveget.– Guszti ettől kissé felengedett és megenyhülve intézte szavait Lajoshoz. Komolyan mondom, he olyan vagy nekem mintha a testvérem lennél, édes egy komám, gyere hagy, csókoljalak meg! – mondta és magához húzva Lajos fejét, arcon csókolta. Kiöntötte neki lelke szennyesét.
– a kurva életbe, hogy ezt kelljen megérnem! Ekkora szégyent! Csak azt tudnám, ki tesz fel ezt a lyányt? Állt volna elém, hogy – apuka, én voltam, elveszem a Buktát, hozzám adja? – Valami ilyesfélét, ha mondott volna! – Lajos sunyítva próbálta elterelni a szót a számára kellemetlen ügyről.– Így fordult Kisshez.
– Ugyan már Guszti bátyám, nem kellene ennyire mellre szívni ezt a dolgot! Mással is megesik az ilyesmi , hogy felcsináltatja magát, aztán hoppon marad! Minden csoda három napig tart, elfelejtik a népek hamarosan. Majd egyszercsak férjhez megy, unokáid lesznek, na ne búsulj, én leszek a keresztapa!– próbálta jobb kedvre deríteni, de amaz csak mondta a magáét, mint egy csökönyös szamár.
– Megy az, a fenét! Nekem már nem lesznek kis unokáim, soha! Csak azt tunnám ki tette, hej, de elkapnám a nyakát neki! Jól megszorongatnám! A kutyaúristenit!– Lajos csitítani próbálta.– felejtsd már el! Kalap rá! Minek találgatni? Nemigaz, na igyunk inkább!– biztatta.
– Jó lenne tudni, ki ásta ki?
– Mit?
– Ezt a gödröt.
– Nem lehet az, hogy még régebben te ástad ki Gusztikám, egyszer mintha említetted volna, hogy gyümölcsfákat szeretnél telepíteni, egy párat? Barackfát, meg meggyet…
– eh, jöttök ezzel a barackafával, meg a tudomis én mivel! Honnan vettétek ezt?
– Te, mondtad, még régen, csak nem emlékezel!
– hüm, lehet… kihagy az agyam. Erősítsük meg, aztán majd lesz valahogy!– ittak. Lajos előhozakodott megint a gödörrel.–temessük be!– hagyjad még egy kicsit! Nincs meg az ásóm.– hozok én egyet otthonról! A’ jó lesz.–adta meg magát Guszti és Lajos hazament az ásóért.