Hajnal 4-kor kirándulni ment az agy,
s az egész, mint tombolán a nyeremény,elég kérdéses az erdmény.
Büszke egyelőre nem vagyok,mint mindig inkább szerény.A

A plasztikus elme, határát keresve,
csak terjeszkedik egyre.
Jut gondolat, ide-oda minden,
annyira sok, s változatos,
nem bírod,hogy futmi hagyod.....
Tollal kezedben,bár hajnal 4 lesz,
jegyzed hamar-gyorsan le...
El ne vesszen.Hogy minek?
Egyszer, talán,-ha eszedbe jut-
még jól jöhet,
vagy pokolian rosszul.
Drasztikusan mozdulsz,
bár szükségtelen,hisz alszanak.
Senki nem mordul, vagy fordul,
de ezt hozta egy kósza gondolat.
Magad sem érted okát....
Soká,igen,de annyira mondogat
egy versikét egy másik vonulat agyadban.
Nem figyelsz,nem tanulhatsz meg
hülye, hajnali kiszámolókat magadban.
Elméd határai csak addig tágulhatnak,
míg van elméd,gondolatokkal tele,
mik vele elérik ezt.
Vagy a ruganyos elme,de csak, míg a határáig jutnak.
A koponyacsont végig szilárd marad,
kicsit sem nyílik szét valamelyik kutacs.
Versek,dalok,új szavak,
élmény-emlék-sokadalom....
Mind-mind odabent,
a látszólag hétköznapi arccal ellátott fejben,
melyben cikázik e percben, sőt már órákon át
minden .Féle-fajta mondat, meddő ötlet.
Elvetélhetne végre a többlet!
Mert mintha túlfújták volna a léggömböt,
s durran szét azonnal,
úgy érzem, fejem-bele is azon van,
hogy a felesleget,salakot,selejtet,
sietve valamiképp magából kitegye.
Bár feltételezhető teória az is,
s nem elvetendő, vad, hamis,
hogy e vers erdendő célja nem más,
keresni kár,itt a megoldás!
Elkerülendő az agyszertehullás.
Tollam hegye által szabadulok meg,
s áldás,ha nem vakulok meg és írok,
de olyan mondandóval,mit más soha nem fog,
s én persze nem tanulom, se lopom.
Csak érkezik szépen sorban sok is,
mint mozdony után az összekapcsolt kocsik.
Milyen kár, hogy mind megszűnnek a régi mozik...
Érthetően,kézenfogva vezetve a
sorközökben az összefüggő szavakat.
Mik majd alkotnak szépen mondatokat,
amiket ki papírra tett,
másoknak szívesen megmutatni mer.
Arcpír,szégyenfolt sehol,
hisz a vers nem untat, körbefon...
Aki hallhatja,büszke rá,
hogy megtisztelték,
s egy morális vallomás tudójává tették.
Mi cseppet sem olyan,
mint az az elszidott,
"konyhanyelven íródott",
rímmentes,igénytelen sorok.
Nem értettem,hisz Ő eddig nem volt található,
hallgató se láttató,
se véleményt,használhatót juttató.
Kikap-hogy miért pont azt,egy rosszat-
sem előtte,semazután, semmit, soha.
S bár van igaza némileg,
mégis sért,hisz azt sem tudom,
egyáltalán ember,vagy ki ez?
S közöm hozzá egyáltalán nincsen.
Soha nem tapasztaltam viselkedést.
Se hasonlót, se ilyet.
No de sebaj, ne csak "fényezzék" az embert.
S jóhogy az sem igaz,hogy minden írása jó lett...
Tapintat...ha nem tetszik ennyire
én biztos hagynám,nem szólnék,
simán csendben továbblépnék.
Hátha odébb ott vár a csodák hazája,
szavai izzó-perzselő varázsa,
gondolatai komplikált fodra,
mondatai tüzes sodra,
érzelmeket borzoló,
féktelen indulatokat szító,
testszerte libabőrt -futtató,
elképesztően frenetikus,
páratlanul ritka, pazar.
Különleges,csupa szikra,
nagyon élő és színtisztán érthető.
Bármilyen lehet szinte;
cseppet sem elhagyott,mégis túl magányos.
Számolatlan,dátum-mentes,
kellemes,bár nem túl rövid...
Ígérem,ő vagyis én ,
hogy lesz ilyen is
Nem tudom, de fáradtan
végre túl a hajnalon.
Igen-igen sápadtan,
Tükör! Ne nézz ártatlant!.