Két kilincs, két ajtó
S minket mégis falak választanak el.
Két szem, kék-fakó
Ábrándokba merült, tekintget el...

Két mondat, de egy a szó
Szeretlek, én is,
De súgd még, tudni jó...
Súgd, súgom, súgja a szél is...

Homályba veszett, ködös esték
Forró ölelések,
Elkenődött festék,
Homályba veszett emlék-esték

Látom még azt, mikoron egy volt szívünk
De ma csak a homály maradt
Bár én még most is érzem, élünk
S érzem illatod, ha éjjelente elhaladsz ablakom alatt...

Sírod te is, miként én is legbelül
De ez történik ha az ész jár legelül,
Vágyom rád, vágyom rá, vágylak
Kívánlak, sóhajtok, s elnyom a homály-párlat
Este, az ablakban.