Kőbe vésett arcodat megmutatták nekem egy napon
Elvesztettem az eszemet egy rózsás hajnalon
Riadt hanggal kérleltem az Élettelent:
Eresszen szabadon, s még így is vétkeztem...
Súgtam halkan szavakat, érzésed mérgeztem
Lépteim távolodtak, indultak, követsz- éreztem
Elfutottam tőled, s itt tévedtem
Kereslek, te vagy mindenem, érted élem életem

Szükség nem jelent nekem immár semmit
Elveszett képek, érzések, fedik csak jeleit
Rád várok még most is, halhatatlan létemben
Emészt az érzés, nélküled nem halhatok békében
Te már csak emlék, csont vagy és por
Lemészárolt minket egy átkozott kor
Együtt soha nem lélegeztünk, csak láttalak
Kerestelek, s nem halok míg nem talállak

Kívánhatáttál volna akármit, de itt hagytál
Elveszve bolyongok,s átkozott vagyok ma már
Lehet hogy útunkon nincs semmi más, csak a halál
Lehet, hogy egyszer majd még látlak
Elfeledett álmomban újra vágylak
Szívem akkor majd megáll örökkön

Nem lesz semmi baj már : az élet börtön.
Egyet súgj még nekem vissza halálodból
Keresd meg azt a helyet ahol a szél tombol
Egy rózsát eressz vadító hevébe
Mentsd meg elveszett lelkemet áldozatért cserébe

Kérésem ha megtetted, szólj majd fiadnak
Elmeséled majd neki, hogy éltek a halottak
Drága mosolyt csalsz majd arcára , fájdalmas mesével
Védj majd meg ha nevet, éltem- meséld el
E meséd lesz életed egyetlen vörös lapja
Soha senki nem fogja látni, aki nem akarja
Ez a mese volt az álmom örök életemben
Meséld el neki, ha már nem létezem...