A holnapi vers talán szebb lesz
S méltóbb hogy hozzád szóljon.
A holnapi vers talán veled lesz
Örökké, ezen az úton...
Nem mond majd nagyot,
de elhallgat örökre...
Nem lesz ott ha nem akarod,
elvándorol idegen földekre.
Nem fog hazudni sem nagyobbat,
mint a hajnal melyben ébredt
Ha elolvasod, várod majd a jobbat
a holnapi tükrében, nem kétled...
S reményt kelltve nézed majd a törékeny lapot
S nem fogod tudni, hogy holnap visszavárod a tegnapot.

Mert az én múzsám holnap már nem dalol
Nem játszik boldog dalokat immáron sehol
Az én múzsám egy nap volt, mely elveszett
Az én múzsám, ma és csak ma, nekem nevetett
Nem volt törékeny, nem ő sohasem
És nem súgott hazug szavakat nekem
És nem tartott soha úgy kezében
mint az, ki másnap elejtett egy folyó medrében

Az én múzsám nappal volt, egy napon
S meghalt a holnapi hajnalon.

Magam elé meredve így csak annyit kérdezek,
Hogy születik meg a holnapi vers, ha már nem lehetek veled?

Lehet bármily szép a jövő, ha a holnapi vers üres, néma,
Mert magában nincs az , kiről, s kinek folyton szólna.