Lágyan simít végig a szellő tarkódon
Elhagyatva állsz a néma domboldalon
Szemedbe könny értem mondd, miért pereg?
Nem ígértem, hogy mindig ott leszek veled...

Egyszer az ősz is eljön, s az élet is tovább lép
Egyszer eljön Ő is, és elmúlik minden szép
Majd messze, túl, az élet nyarán
Beleremegsz életed alkonyán,
Abba, amit nem éltél meg...

Imádkozz alkony, hogy ne jöjjön el az éj
Imádkozz, mert nálad szebbet nem láttam még
Imádkozz, sose csukd le nap, vöröslő szemed
Imádkozz, s ezen túl, álmodban leszek veled...

Most itt állsz a sírom előtt,
Vöröslő könnyed az égre költözött,
Csillag gyúlott, mécses hamvadt,
Rázz ki a fejedből, ha emlékemmel megzavarlak

Térdepelj le elém alkony, mert meggyújtott
Mécsesed idővel elalszik, s tán már el is hamvadott
Keresztem árnyékába ne sírj alkony,
Vörös tollakba burkolt szeretőm, imád meghallgattatott.