Mikor megláttalak emberi voltál,
Szárnyak nélkül, apró voltál
Magasan áltál, s mosolyogtál
Fény cikázott kavargó árnyékodnál
Furcsa volt a perc, melyben megtaláltál
Valld be, hogy rám vártál...

Fekete angyal, szárnyaid elfedik a napot
Felfelé nézek, és te elálod a kijáratot
De várlak, idelent, a lépcső alján,
Végső ítéletem várom tán.
Sárga szemed babonáz,
S mosolyogsz, mire vársz?
Megöltem már oly sok társad, ne hahotázz
Azrael, kígyószemű szépség, éjben járó árny
Női halál, talány,miért vársz rám, életem derekán.

Ne játsz velem,- bosszúd édes,
Hogy lehetsz halálodban ily kétes?
Ajkad mézes, ékes, kényes
Nem bírom, szerelmessé nem tehetsz
Oldozz fel, öljél, kaparjál, fojtsál
Csak magadhoz ne láncoljál
Azrael...

Büszke arcod, nemes vonásod, nem engedlek el
Embertestbe bújt remegő lelkeddel
Megkísértessz, minden éjjel
Felém hajolsz, és én félek
De sosem feledlek el,
Halál angyal,
Szerelmem,
Azrael.