Mikor végre megszólaltunk órák óta
Néztük egymást, s tudtunk róla
Hogy csend van.

Kényelmetlen csend, s a mély lélegzet
Hazug, nem létező, sátáni képzet
Álmaink mélyén.

Tudod, hogy szeretlek - szóltam én
Tudom - szólt ő s ellökött könnyedén,
Míg fel nem segített.

Tudod, hogy gyűlöllek - suttogott nyakamba
Tudom, s örülök - nyögtem jajgatva,
Míg nem hajnalhasadt.

Hazudsz - súgta,
Utoljára - bújtam,
Reggelig,- holnapig.
Örökké, - hajnalig.
Velünk.

Legyen újra csend, hogy az álmodjam: meghalok.