Bújnék, Kedves
Bújnék mély öledbe,
Nem érdekelve, hogy közeleg a
hajnal, a zaj, a fegyver.
Csak bújnék, csendesen,
mint gyermek,
ki anyja csecsét szopva feltekint,
s elámul a világon.
Első véges pillanattal,
Utolsó végtelen sóhajjal
Búgnék édesen,
mérgező szavakat füledbe,
Míg bele nem rohadsz a szerelembe
S büszke lennék arra,
hogy az én poklom váltott meg.

Menekülnék, Kedves
Menekülnék előled,
Mert akaratlanul is,
kimondatlanul is,
céltalanul is,
de halott gyilkossá teszel.
Ocsmány, átlátszó csapdáidba,
bezársz vastag retesszel,
S én félek - sosem engedsz el.
Mint madár, s vesztegetett idő,
mint trófea a szerelem.
Bizsergető kebleden
elvesztem józan eszem,
S farkasommá válva,
soha nem szabadulok többé.

Hát mégis, Kedves,
Hát mégis itt maradok veled,
Ne hidd, hogy kényszerítessz,
de azt se, hogy én így akarom.
Megcsömörlött a válasz.
Fogadom az összes hibád, minden bűnöd,
gyalázatos tetted.
Vágysz rá, hogy jóságommal feloldozzalak,
De míg szétvágom a lelkem,
te sosem leszel mellettem.
Nem az egész, csak részed lett részem,
Szeretni nem tudsz, hiába kérem,
Mint macskáé az egér - tied lett vérem,
Valami van köztünk, de hiába érzem,
Csak részem kéred, s mégsem
Csak egészt adok, Vétkem,
Miért vonzassz így?
Csak csók, csak könny,
csak test, csak közöny,
csak részeg öröm,
csak néma bálvány, csak fehér bársony,
csak vágyakozás e rút világon.
Csak csodálat, csak vonzalom,
Gonoszt vonz a jóságszomj.

Középen a lámpa, mi mint bogarak,
Ha túl közel megyünk a fényhez,
Rituálisan megpörkölődünk a másik miatt.