az utolsó asztal felé vette az irányt
és a majdani hóban köttetik
átkarolta azt a valamit, a lány
azt mormogta, jól van ott
megütötte a hős-szobra, lába
lávával telve nőtt ki
surrant egy fény, lénye kába
falára húzott huzatot
de ne kérdezd, hogy a lapockából
kinövő szárnyak mire valók
mer' hiába adtam egy rakás fából
dobozokat -mert hát így szokás-
határozottan felvillanyozottan
költöztek ki a kis lakók
a fülemen keresztül csúszkáltak lassan
és átrágták maguk a kisszobán.

de mikor behunytam a szemem
akkor a foltot bámultam
s amire elhihettem volna
már nem is a földbe' voltam
aztán tágra szűrtem szívem
a maradékot meg kifolyattam,
előbújt egy zöld angolna
mesét suttogva a zöld lombba...
széjjeltört üvegcsében
rombolom magam míg tombolok
dőlj csak hátra, ne, csak vicceltem
de amíg nevetsz addig meghalok
eldöntöttem a tervet,
térképet is rajzolt a csillag
mag vagy, akit csak megvet,
mint a kártyát az a nő, ott ballag

te csak karcolj festéket a tükörbe,
hogyha átlátsz rajta rúzzsal félkörbe
egy mosolyt ragassz a szád helyére
talán akkor megjavul a kedélye
egy gonosz lánynak, na jó újra se kezdem
és hiába festékes a kezed nem
foghatom a tisztítókendőt
mielőtt átlátszóvá teszed őt.
Egy madár száll,
a sóhajt is hallom,
ahogy meg-megáll
itt a folyó parton
hol a homok csak épphogy tartja a testet,
mit a kavicsokkal a víz odafestett.