szenvtelenül némán
a szobában
egy könyvespolcnak álcázta magát
szemekkel figyelt, talán
elhunyorgott magában
azt képzelte nem is szobát
lát. csak a semmi
törte neki a csendet
undorodva lökve egyet
az életén. kilazultak arcizmai
és már nem láttam mást
csak koszos szárnyakat
meg kihajított közhelyes alak
közeledését, de hatások hangjai
haldokoltak a fülkagyló mélyén
hozzájuk simultam, nem tehettem mást, én
voltam az, aki kipakolt mindent
és azt is elhittem
ahogy vigyorgott az ütemes
tűzbe' táncolás. fuldokolni
a legszebb tett a világon..