Fent ülök a szemét hegyén
gyász, egy halott bolygó végén.
A Föld soká már nem bírja,
az embert inkább kiírtja.

Éhínség, járvány, háború
az Anyaföld most szomorú.
Vulkán, árvíz, pusztító szél
az ember vajon mért nem fél?

Nem érzik a föld bosszúját?
van, aki nem vak, mégsem lát!
Vagy csak nem törődnek vele,
így a Földnek lassan vége.