Elönt a fájdalom,
Tudod, miattad szenvedek,
Oly soká miattad kesergek,
Húzd meg a harangot síromon.

Ha látod sírni szeretteimet,
Mind miattad sírnak,
Te kergettél a sírba,
Mikor szent eskünket megszegted.

Két szavad: nem szeretlek,
Lavinát indított el bennem,
Gondolom, nem kell ecsetelnem,
A hótömbök maguk alá temettek.

Nem képletesen, hanem szó szerint,
Megindult lábaim alatt a talaj,
Jaj, a mennyországban voltam tavaly,
S most zuhanok le a sírig.

Néhány, szép jövőt ígérő szerelem
Áll ki a hegyből, ahogy zuhanok,
Esek tovább, egyikbe sem kapaszkodok,
Csak te voltál, ki kellett nekem.

A boldog évek alatt elfelejtettem,
Milye is a szomorúság,
Eszembe jutott: csupa nyomorúság,
Életem értelmét elvesztettem.

Csak a halál ígér megváltást,
A mennyben nincs szenvedés,
Könnyebb lesz a feledés...
De nem láthatom azt az édes mosolygást.

Itt van még egy ág, úgy néz ki, az utolsó,
Ha meghalok, többé nem láthatlak,
Belekapaszkodok, hogy veled haljak,
Én megállok a zuhanásban, de esik tovább a hó.

Van még fél órám, hogy meggondoljam magam,
Lógok bizonytalanul, az ág nem stabil,
Talán még úgy tíz percig kibír.
Jaj, letelt az időm, maradok, kapaszkodok bátran.

Csak most veszem észre, ki volt VÉGSŐ támaszom,
Te voltál az, édes, kedves, drága,
Miattad nem ugrottam az árba,
Testem, szívem, lelkem, életem örökre Neked adom.