Igaz,lement a Nap,
bújkál a bolygók közt.
Alszik a ház , a város,
nem remél ma már senki sem.
Csak én, míg várom őt,
mikor arcán mosollyal érkezik,
hoz meleget,hőt sokat,érezni.
Mikor hozzám simul ölelő karja, teste,
ajka enyémet csukott szemmel keresve csak,
hogy semmi látvány ne tévessze,
az én számat, finom ízemet érezze.
S lám, megint itt van a fényes éjszaka nálam.
Okozza ő a hőt a ragyogást,
amint nagy puha teste alá terel szépen.
S el nem enged,testem bilincsben,
Édes kincsem,hogy szeretem!
Hívom,kérem, kersem, várom,akarom!
Az alvók ki tudja álmaikban merre, hol járnak,
hányadik évszakban....
De én megint vele élem át
a megint édes élményt,
a szikrázó éjszakát.