mert a sarokba' szúrva
felléptem a hangra
és átérve szóltam:
menjetek arra,
hol a szívek felhúzzák
az ünnepi köntösbe
puhán megszórva, száját
mosolyra húzva le-
halkulnak, aztán
szaporán ütnek
ritmusra szívják
sumákul törve
utat a semminek
nevezett helyhez
-egymaguk koppanava,
egymaguk törve-
sálakkal -színben
narancssárgával-
toporzékolva e
nagy pocsolyában.
tengerek melletti
mélytenger, tőlem
felzubog újra
feltör belőlem
fülek, csigák és méhek
lepényhal-ábrák,
szorítom, kérem
a szokatlan hámlást
a fásliban szűköl a lélek..