Széttépett pillangószárnyak kavarognak,
és csak vészjóslóan sikit a szél,
törött lábbal gondolatok csavarognak
s csak izzik a lét míg tán ideér.

Valami kell még e szétpattanó képbe?
Az ég legtetejére áll a föld
-festmények vagyunk!- rohadó vásznon üvölt
apokaliptikus világképe.

Összerúgdosott mellkasát veri a Lant,
máló papíron könnycseppek s tinta:
az se zenghet már irodalmi diadalt!
Lám, leszakadt alattunk a hinta...

Lapossá lesz a föld, minden ház reánk dől,
az ember vérszomjasan embert öl,
de nem ételnek húsát, ruhának bőrét!,
csak gyilkolásból ontja a vérét!

Széttépted pillangószárnyát álmaidnak,
hát énekeld meg végzeted EMBER!,
mert hetedíziglend romlás, pusztulat ver,
és vérben úszik szemfényed lángja...


Bp., 2006. 05. 20.