Egy embert láttam, egy embert a ködben.
Nagy lépéseit hallottam a csöndben.
Hosszú, fekete felöltő volt rajta,
mintha valamit azzal takargatna.

Óvatosan, mérten utánamendegéltem.
Féltem, ha meglátom arcát megrémít engem.
Ott voltam, tőle tán méterre.
Ő nem szólt, pedig tudta, hogy ott vagyok,
Csak tovább ballagott.

Egyszercsak lefordult előlem,
egy szűk, koszos, füstös sikátorba értem.
Majd megfordult, és arcát tisztán láttam,
én voltam az, magammal szemben álltam.

Majd felérredtem,
és elfelejtettem,
mindent,
mit még meg sem értettem.