A harmadik találkozás

Rögtön tudtam, hogy ez csak a számomra küldött újabb UNRA-csomag, az Úr által nekem küldött Maya lehet, és kitapogatva vulváját, behatoltam merev, égő bíborlándzsámmal. A test mintha karcsúbb lett volna, mint a múltkor. Ujjaim vaksin végigtapogatták aranyhaját, vállait, majd köldökén időztem, s feltűnt kemény és izmos hasfala, majd lejjebb tapogatva belém hasított a felfokozott kéj: Úr egy fiút küldött nekem. Mohó élvezettel szorítottam meg kőkemény bíborlándzsáját, finoman lehúztam a makk bőrét, és érzéssel élveztetni kezdtem. Teste lágy remegéssel nyugtázta az élvezés sikerét.
Közben bíborlándzsámat lassan, szinte milliméterekkel előre, hátra mozgattam kiélvezve a fiús szűk vagina szorítását... A férfiúi játékszert finoman, élveztetve jobb tenyeremmel megemeltem a két súlyos golyót, majd megnyomkodva újra a makkot, a vesszőt vettem munkába. Szapora légzés, halk sóhaj fakadt a ruganyos testből fel... Aztán amint haladtam az ejakuláció csúcsa felé, úgy szaporáztam kedvesem vesszejének szorítását, fejését, hogy a kulmináció tetőfokán egyszerre élvezzünk el.
Miután kibújtam a kedves testből, magam felé fordítottam, és egy gyönyörű ifjúval találtam szembe magamat. Szép arca, akár csak Mayá-é, széles vállai, izmos mellkasa, feszes hasa, hosszú combjai igen csak kívánatossá tették. Éppen ez hiányzott nekem. Hiszen ezért is nem nősültem meg, mert örökké nőt tenni magamévá, főleg egy velem együtt öregedőt, ez Isten elleni bűn. Így, aztán ha beleunok a nőkbe, jönnek a fiúk, s ha azokba is: istenem, ott vannak a kecskék.
– Ki vagy te, gyönyörű Adoniszom? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel az ifjút.
– Tilla vagyok, Maya testvére. Főmester küldött, hogy tegyek kedvedre. Főmesternek Úr mondta, küldjed le Tillát, tegye magját bele Bogumil, hátha tisztul a faj.
– Édes Istenem, hát nálatok mindegy: mindenki megfogan? – kérdeztem ámulva.
– Igen, mi hímnősek vagyunk – válaszolta, s szemérmesen elpirult.
– S mást nem üzent a Főmester, nem mondta, mi voltam még előző életemben?
– De, mondta.
– Hagy hallom!
– Elmondom majd, csak fejezd be termékenyítésemet: folytasd a magok elvetését – szólott Tilla, s én újra nekirugaszkodtam az ifjú testnek.
A teljesen csupasz, jó illatú, selymes bőrű ifjú vulvájával kezdtem a munkát orrommal, majd nyelvemmel tágítva a rugalmas végbélnyílást. Majd hanyatt fordítva a drága testet, finoman lehúzva a fitymát, a lilásrózsaszín makkot vettem számba, s a fityma belső hártyáját szopva eufórikus érzés töltött el (mint csecsemőkoromban éreztem a női mell szopásakor). Közben tenyeremben fogva a két sárnehéz maggal teli golyót, elgyönyörködtem a tökéletes szerszámban. Kedvesem meg-megrándult a gyönyörtől. Mikor már az ejakulátum kilövellni látszott, akkor szorítottam a két golyón, és mohó szám teli lett az édes, mandulaízű drága lével. Két szememet kigúvasztva mohón nyeltem a nedűt.
Agyamat elborította a mámor, és testemet a kéj. Emberfeletti élményt éltem át, miközben magommal bőven öntöztem a ruganyos fiúánust. Befejezve az aktust, egy erős lökéssel tövig hatoltam a forró végbélbe, s miközben kilövelltem a millió spermát, mohó ajkaimat rátapasztva a fodros, édes ajkakra, nyelvemmel nyelvét keresve, szemeimet szemeibe fúrva szorítottam az édes testet. Katartikus élményben egyesültünk.
Az aktus után hanyatt feküdtem, drága kis Tillám hasamra kuporodott, s elkezdte a mesét.
Második életedben Nagy Sándor voltál:a pederaszta macedón!
Úr küldött a görögök közé, hogy szilárdítsd meg a demokráciát, hirdesd az egyenlők közötti egyenlőséget, s magas fokra fejlesszed a kultúrát, a tudományt. Neked adta az Akropoliszt, s az egész világot. De te nem jól sáfárkodtál a demokráciával.
– Mit tettem rosszul? Nem mondta meg az Úr?
– De megmondta: halljad!
A görög városállamokban a demokrácia a csúcson volt. Az állam minden szabad görög demokráciájává vált. Egyenlők voltak a szabadok, de még egyenlőbbek az okosok. Választott szerveik, tanácsaik és a tanácsok vezetői uralkodtak a nép felett. Valahogy úgy működött ez a demokrácia, hogy a jól szervezett hadseregnek hála, a győztes hódító hadjáratokkal megszerzett hatalmas javakat, s rabszolgák ezreit könnyű volt elosztani. És amíg dőlt a rablott holmi, kincsek, rabszolgák, értékek, addig minden ment simán.
Építkezett az ország, hatalmas palotákat, stadionokat, teátrumokat, színházakat és szentélyeket emeltek. A rabszolgák művelték a kerteket, állították elő a termékeket, s végezték a házimunkát.
A szabadoknak csak művelnie kellett magukat, szépítkezni, s uralkodni a rabszolgákon. Így ment ez jó darabig.
Aztán kezdett elfajulni a nép. A homoszexualitást a több évig elhúzódó hadjáratok során a katonák alakították ki, legjobb megoldásként. A fiatal harcosok az alájuk beosztott ifjakkal éltek házastársakként, s egyre több fiúszeretőt tartottak. Úgyhogy amikor hazatértek gazdagon megrakodva hadisarccal, már csak megszokásból öntötték a ház úrnője elé ajándékaikat... s a hazahozott rabszolgák között mindig akadt egy-két jóképű, lányos-arcú fiúszerető...
Aztán ezt a galád szokást átvették az otthonmaradtak is. A vezéreknek, bíráknak, tanácsnokoknak, tanároknak, művészeknek egyre több fiúszeretője lett. Végül ott tartottak, hogy a nő csak szükséges rossz, utódnemzésre alkalmas test volt számukra, lélek nélkül. És akkor ez visszaütött, mert a nők is fellázadtak, s először csak a gazdagok, majd a kevésbé módosak között harapózott el a nőimádat.
Nő szeretett nőt, nők szerettek nőket, s hatalmas bacchanáriákat, orgiákat csaptak, míg férjuraik táborba szálltak.
Platón, Szapphó és hű követői már-már végveszélybe kezdték sodorni a demokráciát.
Ekkor küldött le a földre másodszor az Úr Nagy Sándor képében, hogy vezessed az igaz, megmaradt macedónokat egy tiszta földre, és ott alapítsál egy génbankot, nemes erkölcsű tiszta emberekkel.
– S mi volt a cél?
– a cél, Meotisz vidéke lett volna. Ott éltek az amazonok. Őket kellett volna meglelnetek, egyesülni velük, s a föld két legtisztább árja faja egyesüléséből keletkeztek volna új, tiszta nemes lények, melyekre méltán lehetett volna büszke az Úr.
– És elértük az amazonokat?
– Sajnos, nem értétek el. A hadjárat fényesen sikerült. Legyőzted a hatalmas perzsákat, felégetted országukat s Babilont, benne a híres könyvtárral. Leigáztad a hatalmas indiai birodalmat, s Indiában már-már megtalálni vélted az amazonokat, amikor végzetes halálod bekövetkezett.
– Mi történt?
– Az történt, ami a sors kiszámíthatatlan és önző fondorlata szokott lenni. Ha ugyanis megleled az amazonokat, s sok tízezer fiatal harcosoddal egybeadod őket, akkor Úr akarata teljesül, s a világ nemes, felsőbbrendű lényekkel népesül be.
Erre te mit cselekedtél?
– Visszafordítottam a seregemet.
– Igen. Párezer emberből helyőrséget hagytál vissza, s siettél haza a forrongó, cselszövevényektől hemzsegő szeretett Görögországodba. Sereged már a lázadás határán volt, s kénytelen voltál a visszaúton Perzsiában megállni, 10. 000 emberedet perzsa lányokkal megházasítani, tenmagad is megnősültél, s közben toborzott újoncokkal hajóra szállva, Egyiptomot akartad meghódítani. Terved nem sikerült, s fiatalon életed teljében, hirtelen halállal távoztál a földi létből.
– Miért? – kérdeztem ámulva Tillát.
– Hogy miért kellett meghalnod? Azt mondta erre Úr, ha ezt kérded, a válasz a következő legyen: azért kellett meghalnod, mert letértél a számodra kijelölt útról. Ahelyett hogy a Meotisz amazonjaival egyesültél volna, s benépesítetted volna a Földet nyugat fiainak és kelet lányainak dicső utódaival, te visszafordultál, hogy újra előző életed színhelyére menj, s megpróbálj fáraóként újraéleszteni egy hanyatlásnak induló társadalmat. Ezt nem tehetted meg, te nem lehettél újra fáraó, hiszen előző életedben már ebben a szerepben megbuktál.
– És, ha mégis, ha most már tapasztaltabban felépítettem volna az új Birodalmat?
– Nem, nem... ne is lázadjál. Úr döntött így, s neked meg kellett halnod, hogy örökké élj. Hiszen bebalzsamozott porhüvelyed, Alexandria és számtalan emléked mai napig él az emberekben.
– De én fiatalon meghaltam. Hiszen ez borzasztó!
– Úr így akarta. Meghaltál, hogy újraéledj ott, ahol abbahagytad a feladatodat, de ez már egy másik mese. Mennem kell. – intett a szépséges Adonisz, s ellebegett az űrbe. Én letaglózva ájultam a nagy böszme fotelba, hogy elbóbiskolva arra riadjak fel, hogy az erkélyen betóduló szél tépi a függönyöket.
Felriadva becsuktam az erkélyajtót, s bebújtam az ágyba.
Tillát sokáig nem láttam, s bizony sokszor sóhajtva kívántam a kedves testet egy jó ölelkezésre ágyamba. Mayáról nem is beszélve, hiszen azért mégiscsak Maya volt számomra a nő. Izgató lényük, vágyakat gerjesztő illatuk mindig megbizsergette férfiasságomat, valahányszor rájuk gondoltam.
Se nőre, se férfira nézni nem tudtam ezek után. Mi maradt más, mint a munka. Kutatásaimba temetkeztem, s az alkotásban éltem ki magamat.
Aztán egyszer csak, úgy Mikulás táján lebbent a függöny, és hatalmas fényességet árasztva megérkezett Maya és Tilla.