Könnyek. Parányi esőcseppként hullnak alá;
elázik az is, ki csak távolról lát.
Könnyek. Csak tudnám, hogy miért is jönnek?
Néha az ember nem is számol rá.

Sírni látni szörnyűbb, mint magam sírni,
amit érzek akkor, le nem lehet írni!
Vígasztalni szeretnék, de azt sem tudom hogy kell:
maradjak ott, vagy menjek el?

Minek sírni? Öröm, bánat ért?
Néha mily hálásak vagyunk a könnyekért!
Félelem vagy aggódás emészt?
Aki szeret, mindent megért!

Aki zokog, kívül-belül zokog;
s aki látja, az, szintúgy rokon.
Ömlenek a könnyek: a gát már nem gát;
az idő felszárítja majd az egész tócsát!

Vígasz lehet egy jó szó, egy érintés:
annyi ilyenkor a homályos érzés!
Vígasz lehet minden, mi szebb és más:
felejtsük a könnyek sár birodalmát!

Vidám s bús könnyek egy helyre kerülnek;
nélkülük szívünk-lelkünk, talán, kiderülhet!?
Örűlni, búsulni, sírni vagy nevetni;
s ha lehet, mindig tudjunk szeretni!

2003. márc. 11.