Elővettem ezüstös kardomat,
Belenéztem, láttam magam,
Szemeim vörösre váltottak,
Számat kegyetlen mosolyra húztam.

Elment mellettem egy gyermek,
Hirtelen felpattantam, s máris vége.
Elindultam, kezemben tartottam fejét,
Leesett a talajra, s láttam szemét.

Halál volt az amit láttam,
De nem törődtem azzal.
Tovább mentem,
S aki szembe jött velem, azt megöltem.

Ismerősre leltem,
De kezemből nem esett ki a gyilkos penge.
Meghalt mindenki aki az utamba állt,
De jött egy ismeretlen, nem mozdult csak várt.

Kiesett kezemből a fegyver,
Közelebb jött az ismeretlen.
Mondtam neki, hogy hagyjon békén,
De makacs volt, mint egy öszvér.

Átölelt, de én néma maradtam,
Megígérte, hogy soha el nem hagy.
Ellöktem magamtől,
Hisz hogy maradhatna olyannal, aki gyilkol.

S bár hallgattam,
Velem maradt.
Egy idő után jöttek még páran,
De én még mindig hallgattam.

Gyilkos vagyok,
Miért maradok?
Azt válaszolták,
Mert, barátok vagyunk.