Elkaptak, és magukkal vittek,
Körülöttem lángok csaptak fel.
Nincs menekvés most már,
Magukkal visznek, nem térek vissza már.

Kapuban megálltam,
Visszanéztem a világba.
Ezt a sorsot érdemlem,
Beletörődök, bármi is legyen.

A kapuban már láttam a tüzet,
Nem olyan volt, mint képzeltem.
A láng nem vörös, hanem vakítóan kék,
Fekete árnyalattal ötvözve, de miért?

Látni még az égő embereket,
Szánalmat szívem mégsem érez.
Semlegesen nézek,
Mikor a démonok elengednek.

"Te is közénk tartozol,
Lelked emberek közé nem való."
Testem izzani kezdett,
Kezemet ellepte a pokol tüze.

Már nem vagyok ember,
De akkor mi lettem?
Egy tükröt raktak elém,
Arcomtól, elöntött a büszkeség.

Szemfogaim, akár egy vámpíré,
Szemeim, mint a sátáné.
Mélyzöld szemem ragyogott,
Illett sápadt arcomhoz.

Majd újra emberré váltam,
Visszaküldtek az emberi világba.
Az a feladatom, hogy öljek,
Nekem ez már semmit sem jelent.

Mosolyomat ha látod, elveszem életed,
Ne feledd el, én leszek a végzeted.

2006.02.25.