Kétségtelen: időnként majdnem minden megreformálásra szorul. Eszmék, tervek, álmok, vágyak, a mindennapi élet is. Csupán az a kérdés: hogyan?
Zsebembebele Zsigmond /ezúttal nem az a Luxemburgi Hungarian, hanem egy másik Hungarian/ nagy reformer volt, többféle, változó színben, de - számára - mindig jószínben. Még látszatveres Reformkommunálista is volt, bár egyhamar kiderült elnevezése második feléről, hogy nem kommunálista, hanem kamunálista. Ám kis különbsé ez, kamu, hamu egyremegy, akkor is, ha sokakra.
Egész földi életében reformált ez a Zsiga, utána a Mennyországba került, mivel a Rendszerlóváltás után igen buzgón imádkozott. Ne firtassuk, hogy miért imádkozott, nem tilos imádkozni, akármiért. Aki tagadja, az nem liberális hívő!
Senki sem tagadhatja meg önmagát /csak múltját/, így Zsiga a Mennyországban is előállt Nagy Reformterveivel. A Jóisten szórakozottan hallgatta, azaz csak látszathallgatta, mivel sürgős dolgon töprengett. Az Isten már tudta: az emberek hamarosan teljesen tönkreteszik a Földet, más bolygó kell tehát a Föld helyébe, más Ádámmal, más Évával. Azon töprengett az Isten /az emberek helyett, akiket ez a dolog nem nagyon izgatott/: hogyan tovább?
Zsebembebele Zsigánk okfejtése világos volt, ha sötét is: "Mit ér a Boldogság, ha mindenki boldog?". Javasolta ezért a boldogságbankó bevezetését, továbbá a Boldogságbankok, Boldogság Főhivatal, Boldog Parlament, Boldog Alkotmánybíróság, Boldogság-Rendőrség, Boldogság-Adóhivatal, de legfőképpen a Mennyország Mindentevékenység Nyilvános Részvénytársaság /rövidítve: MMNy Rt./ megszervezését. Az Rt. vezérigazgatói posztját, hozzá illő szerénységgel, a Jóistennek ajánlotta fel, magának csak a vezérigazgató-helyettesi, meg a kincseskamrai főkincseskamarási kinevezést kérte, a kincseskamra kulcsával együtt.
A Jóisten bólintott. Zsiga azt hitte, hogy az Ő reformterveire, pedig a Jóisten saját, Földpótló gondolatterveire bólintott rá. A többi már ment, mint a karikacsapás, csak egy csomó angyalt kellett megcsapkodni a karikásostorral. Zsigának egyből akadtak segítői, kettőből pedig még többen. Ott volt, például, az a derék amerókai, aki csak ötven barnabőrűt puffantott le, felét annak is tévedésből, viszont éppen harmickilenc félrelépését bánta meg, amikor, a tévékamerák előtt, megcsókolt egy haldokló feketebőrű kisgyereket. Ezen áhítatos pillanatban őt is lepuffantották, így a Hétszentség Demokrácia Mártírjává vált. Jelentkezett Zsigánknál az az az ánglius is, aki egész életében buzgón civilizált, igaz, személyes ténykedésének közvetlenül köszönhetően tizenötezer feketebőrű került korengedménnyel a Mennyországba, de később, alkalmas pillanatban, úgy még senki nem imádkozott a süllyedő hajón, olyan forrón, és olyan hidegvérrel, mint Ő! No nem folytatom a sort... Ment a Nagy Reform, úgy, ahogy Hungaryban szokásos: hebehurgyán, mást kiturgyán, úrbeletúrván, hű de k... !/Utóbbit nem írom ide, csúnya szó, aki tudja, az úgyis kitalálja, aki meg nem tudja, az örüljön, hogy még ártatlan/.
Ám mondok valamit: a Jóisten mégiscsak - Jóisten! Töpreng, gondolkodik, olvas. Még verset is olvas! Sőt, még Hungarian költő versét is olykor... Ugye, ez utóbbi hihetetlen?! Márpedig ez lett teltzsebűvé lett Zsebembebele Zsiga és társai veszte. Ilyen verssorokat olvasott a Jóisten:

"- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr."

Klasszikus magyar költő írta ezt, ma őt is dicsőítik, meg azon kort is, amely Őt a vonatkerekek alá lökte. Gyönyörű példa ez a dicsőítések Hungarian esélyegyenlőségére, ha egyébként visszataszítóan ronda is! A Jóisten, talán e vers hatására, hirtelen magához tért Földsors-töprengéséből, és Igazságos Úrként úgy rúgta ismét Teltzsebűvé lett Zsebembebele Zsigmondot, meg Társait, alfelen, hogy iszonyú nagyot repültek. Túl nagyot is, mert ott találták magukat a Pokolban.
Azt hiszitek, csacskamacska Olvasóim, hogy az Ördög tárt karokkal fogadta őket? Nagyon tévedtek!
Közölte e Díszes Társasággal, hogy nem ők találták fel a reformspanyolviaszt. Egyébként azonban az Ördög rosszemberekhez jóindulatú, így patás lábától nem a szokásos rúgást kapták, hanem csak egy lendületes barátit. Még - egy kis plagizálással - hozzá is tette: "Sokasodjatok szolgáim, és népesítsétek be a Földet!" /Itt meg kell említenem az Ördög némi tájékozatlanságát: a Földön régóta elszaporodtak a hasonló alakok./
No de azért az Ördög által adott baráti lendület mégsem volt túl kicsi: elrepültek vele a Földre mind-mind, és - zsupsz! - mind-mind békerültek hatalmi vagy világhatalmi pozíciókba, az Egész Világon, amelyik egyébként már csak bizonyos szempontból egész...
Ott vannak most is, ott reformálnak, visszareformálnak, elreformálnak, eldeformálnak, felekezettől függetlenül, sőt, úgy, hogy még fele kezük se tiszta, sohasem.
Ott vannak, és nemcsak ma. Ott lesznek holnap is. Meg holnapután is.
Itt a vége, - meg a vége sok mindenkinek, az Ördög és szolgahada jóvoltából /ami, persze, csak nekik jó/.
Szép mese volt, nemde, azaz, akarom mondani, csúnya valóság?