Már egy hete zuhogott a márciusi eső. Ezen az éjjelen is vigasztalanul esett, bakacsinba vonva az eget. Az idő jobbra fordultának a tél elmúlásának kilátástalansága, a tavasz eljöttének késlekedése végképp elkeserítette Gusztit. Amúgy is depresszióba hajló kedélye most már végképp tűrőképességének a határára érkezett. Kilátástalannak találta az életet, végképp elunta magát, a világot: halni készült.
Tulajdonképpen már régóta foglalkozott a halál gondolatával csak állandóan annyi elfoglaltsága volt, hogy elhessegette magától a gondolatát. Mindig hátrább tolta. Most aztán már úgy érzete, hogy minden akadály elhárult a halálhoz vezető útra való lépés elől.
Már egy hete átvetette a kötelet a mestergerendán. Naponta szembenézett vele. Beszélt hozzá mintegy társalkodott a halállal. A csizmát is kifényesítette. Este a fekete ruháját is előszedte a szekrényből. Rá terítette a rozoga karosszék karfájára, majd kikeféli, lecsutakolja magát, megborotválkozik, felöltözik szépen, hogy elegánsan tudjon Szent Péter elé állni és lehet indulni a nagy utazásra!
Hajnalban feltette a katlanra teli vízzel a nagy rézüstöt, alágyújtott, hagy melegedjen a fürdéshez. Behozta a nagy fürdő dézsát, mosószappant, a törölközőt odakészítette a hokedlira, hogy ha megtisztálkodik, szépen megtörölközzön. Mégsem illik mocskosan odaállni az Úristen elé, még megszólná érte. Úgy volt vele, ha a lelkét nem is, de a testét legalább megtisztítja a rárakodott évtizedek mocskától.
Amíg a víz melegedett kiment az ólba elbúcsúzni Gizitől, a kaukázusi törpekecskétől. Még utoljára megetette a disznókat, inni is adott nekik, majd bevonult hű társával, Pemetével a félszemű korcs ebbel, kiülni a gangra, früstökölni. A kutya érezhetett valamit, mert, panaszosan szűkölve többször végignyalta gazdája feketére cserzett képét. Épen maradt fél szemével olykor vádlón tekintgetett Gusztira. Guszti azonban nem törődött vele. Nyakalta a bundapálinkát, majd elővéve tangóharmonikáját rázendített még egyszer, utoljára az utolsó nótára. Bele kiáltotta a világba, rábízta a szélre öreg szíve minden fájdalmát, elzengve a magány dalát. Szállt a kétségbeesett kiáltás, és a szeteszéjjel vitte a szél a nagyvilágba.



„Mért múlik el minden, ami szép,
Isten tudja vissza jön-e még?
Lepereg a szemem a könny:
Bánom is én, jöjjön, ami jön!
Nem bánom!”
És csodák, csodája: megdörrent az ég, hirtelen elállt az eső, kisütött a nap és ott állt előtte a Tavasz! Kis törékeny lányka bukkant fel az ajtónyílásban, karjaiban apró kölyökmacskát szorongatva. Vékony hangon megszólalt.
– Bejöhetek, bácsi?
– Tavaszka!
Motyogta maga elé Guszti és kezéből kiesett a harmonika.
Guszti jellegzetes figurája volt a városnak. Apró, sietős alakja minden hajnalon feltűnt a panelszörnyek szalagházai között. Az első lépcsőház elé érve a korlátnak döntötte biciklijét, és hónalászorított papírzsákjával bement a kukatárolóba. Odabenn átvizsgálta a kukák tartalmát, kiszedegette belőlük a száraz kenyeret, péksütemény maradványokat és belerakta zsákjába. Míg ő benn a kukákat vizslatta, addig kinn moccanatlanul a kerékpár mellett állva félszemű, korcs ebe, Pemete vigyázott. Amint egy-egy zsák megtelt, cukorspárgával bekötötte a zsák száját és felrakta özönvíz előtti monstrum, Csepel kerékpárjára. Mikor minden zsákot telitöltött és felkötözött a kerékpárra, akkor beállt a kormány mögé, és mint egy galacsinhajtó bogár lassan, araszolva, szorgos hangyaként tolta maga előtt terhét. Pemete, hű ebe farkát lengetve besorolt mögé és így masíroztak hazafelé.
A tanyára érve lepakolta a zsákokat, beáztatta a száraz kenyeret, korpát, darát kevert hozzája és a moslékos vödörbe töltögetve szervírozta a reggelit harminckét hízójának. Miután megetette őket, nekiállt megfejni a kecskéket. Egy csupor friss kecsketejjel, szalonnával, vöröshagymával, friss kenyérrel nekiállt a gangon früstökölni. Néha vetett egy-egy falatot hű ebének, -megszolgálta…
Früstökölés után bekattintotta bugylibicskáját, kézhátával megtörölte zsírtól fénylő ajkait, arcát. Uzsonnát készített, kockás vászonszalvétába csomagolta, belerakta kopott, kifényesedett aktatáskájába. Felakasztotta a bicikli kormányára. Kipányvázta a kecskéket, ránézett karórájára és megállapította magában, hogy ideje indulni, mert nemsokára dudál a gyár! Mielőtt felült volna a biciklire, féllábával az egyik pedálon, másikat a földön nyugtatva még egyszer visszanézett a tanyára, hogy minden rendben van-e. Végigsimított a hozzásimuló eb fején, s így szólt hozzája.– aztán vigyázni mindenre kiskutyám! Ezzel beletaposott a pedálokba, s irány a gyár. Pillanatok alatt összezsugorodott mögötte a tanya. Majd a nagykapun bekerekezett a gyárba, hogy annak hatalmasra tátott mohó szája elnyelje. Miután kipréselte belőle munkaerejét, nyolc óra robotolás után kiköpte magából, mint kutya a lerágott csontot
A tanya ott bújt meg a város alatt, az erdő övezte völgy ölén. Légvonalban nem is volt olyan messze, talán hét kilométer, ha lehetett. A városban már az atomkort írták, a tanyán maradt minden a régiben. Úgy suhant el felette a változások szele, mint robogó gyorsvonat a cammogó vándor mellett.
A környék az Édenkertre hajazott, oly gyönyörű volt. A tanyához tartozó virágpompába öltöztetett rétet bővizű patak szelte keresztül. Rajta fehérnyírfából ácsolt fahidacska vezetett át. A tanyaépület nagy, hosszú, ámbitusos épület volt. Valamikor így építkeztek. Középen hatalmas konyha kemencével, sparhelttel. A kemenceajtó nyílott csak a konyhára,a búbja benn volt a másik szobában, azt fűtötte.A gyerekek olykor úgy ültek a kemencepadkán fürdetés után, mint a száradó kiscsibék.A sutban az öreg aludt. A vakablakban a pipatórium helyezkedett el, kostökzacskóba rakott dohánnyal, rövid és hosszú szárú csibukkal, tűzszerszámmal, pipaszurkálóval, ahogy illett .A másik szoba az úgynevezett tisztaszoba volt. Azt használták gyerekágy esetén, a szülés utáni lábadozáskor. Vagy vendégek fogadására. Itt nem volt fűtés. Ha mégis a hidegebb napokra esett a szülés, akkor beállítottak egy fűrészporos kályhát arra az időre.
Az asszony, a gyerekekkel aludt a búbos kemencés szobában, míg Guszti kinn a nyári konyhában. Ez célszerűségből alakult így, mert a hajnali, éjszakai kelésekkel nem akarta felébreszteni a gyerekeket. Kinn, a nyári konyhában azonnal meghallotta, ha rikácsolnak a tyúkok, mert menyétke, vagy éppen görény támadta meg őket. Figyelni tudott az állatok mozdulására. Pemete ott aludt a lábainál a földre terített rongyszőnyegen.
Guszti igyekvő ember volt. Nem elégedett meg a havi fizetés nyújtotta biztos megélhetésnél, többre vágyott. Szerette volna kitanítatni a gyerekeit. Szépen járatni őket, az asszonyt is. Szívósan nyomult előre, felfelé törekedett, mint a szeméttelepen a gaz. A kibontakozásnak egyetlen lehetősége volt, a munka mellett gazdálkodni. Ezért vásárolta annakidején a tanyát, s költözött ki a városi lakásból ebbe a kis tündérvölgybe
.Mindhárom gyerekét kitanítatta, férjhez adta a lányokat, a fiú úgy, ahogy illik megnősült, és szépen beköltöztek a városba. Magukra maradtak az asszonnyal. Az első éve ráment a tanya komfortosítására, tatarozgatására.. Vett egy búvárszivattyút, leengedte a kútba, és azzal nyomatta fel a vizet a hidroforba. A pénz abban az időben, a hizlalásban volt. Guszti megtalálta a költség minimálisra való csökkentésének módját. Az üzemi konyha vezetőjével egyezséget kötöttek Minden este elhordhatja az ételmaradékot. Cserébe egy kétmázsás hízott disznóval fizet, amit az üzem évbúcsúztatójára levágnak nála, feldolgozzák és abból lesz az ünnepi vacsora. Ahhoz viszont hogy hazafuvarozza a moslékot kevésnek bizonyult a drótszamár. Kénytelen volt levizsgázni autóvezetésből és venni egy használt Trabant kombit. Ebbe már belefért az összes tejeskanna. Merthogy ezt is kiokoskodta. A tejüzem kiselejtezett 25 literes alumínium tejeskannáját a MÉH vállalaton keresztül megvásárolta. Így ment ez abban, időben. A megunt irodabútorokat, írógépeket, szerszámokat leselejtezték, és MÉH-en keresztül visszavásárolták a dolgozók. Tehát megszerezte a jogosítványt, autót vett, tejeskannákat. Este behajtott a városba, felpakolta az ételmaradékokkal teli kannákat és otthagyta az üres cserekannákat.
Éjszakás műszak után hazafelé a drótszamáron fuvarozta a kukából kibányászott száraz kenyerekkel teli zsákokat. Aztán ahogy hozták a pénzt a disznók, már nem kellett a benzinen sem spórolni, megegyezett négy ABC vezetőjével és hetente egyszer sorra járta őket. Azok pedig fillérekért odaadták neki a rajtuk maradt péksüteményt, kenyeret. A munkát sohasem szégyellte, az sem izgatta, ha ismerősei rajtakapták a kukázáson. Nem úgy az asszonyt! Rettenetesen szégyellte a dolgot, de a szép ruhákat, illatszereket, parfőmöket valamiből meg kellett vásárolni. És mint tudjuk a pénznek nincs szaga. Úgy látszott, beletörődött a megváltozhatatlanba.
Hanem, egyszer történt valami. A dolog úgy esett, hogy a leányok sorra szülték az unokákat, a menye is. Így az asszony rendszeresen be-bejárt hozzájuk unokázni. Guszti egyre többször maradt magára az állatok körüli munkával. Nem bánta, megszervezte, az ellátásukat.
Egyszer azzal állt elő az asszony, hogy elmegy dolgozni, legyen meg a 1o év munkaviszonya a nyugdíjhoz!
– Tudod apjuk annyira, megszerettem a kicsiket, hogy elszegődök a hetes óvodába dadának. Már meg is beszéltük Adrienn vezető óvónőjével. Hétfőn be is állok.– mondta elszántan. Guszti rögtön látta, hogy hét kötéllel sem tudná a tanyához kötözni. Megadta magát
– És hogyan jársz be hajnalok, hajnalán, mivel? Biciklivel? –erre is megvolt a válasz.
– Adriék szomszédjában eladó egy darab egyszobás lakás. Úgy gondoltam megvennénk a nevükre, haszonélvezeti joggal megterhelve. Aztán ha nyugdíjba vonulunk, beköltözünk melléjük. Ha meghalunk, összenyitják a két lakást és lesz egy háromszobásuk… jól gondoltam papa?
– Jól. Legalább befektetjük a pénzt valamibe. Vegyétek meg a lakást! – adta belegyezését könnyelműen és arra nem is gondolt, hogy ennek következményei lesznek. Jó ideje éltek külön egymástól, de a hétvégéket az asszony általában otthon töltötte. Kimosott, egy hétre előre megfőzött Gusztinak és feltöltötte a kamrát a városban vásárolt élmiszerekkel, vegyi cikkekkel, ami kell egy háztartásban.
– Éveken át, olajozottan működött a rendszer, aztán homok került a gépezetbe s akadozni kezdett. Elösször csak minden második, harmadik hétvégén, aztán egy teljes hónapon át feléje sem nézett hű férjurának. Majd bejelentette, hogy válni akar, van valakije. Guszti szótlanul hallgatta. Egyetlen megjegyzést tett csak
– Legyünk túl rajta minél hamarabb. Aki menni akar, annak ki kell nyitni az ajtót. Senkit sem szabad kalitkába zárni! Szabad, vagy mint a madár.– Mondta és nem szólt többet. A válás viszonylag könnyen és hamar lezajlott. Jó ügyvédet fogadtak, megfizették. A vagyonmegosztás is simán lezajlott. Becsületére váljék, Jolán, amíg ki nem mondták a válást rendesen, ellátta Gusztit. Aztán a válás másnapján hatalmas, ponyvás teherautó állt meg a tanya előtt. Markos bútorszállítók felpakolták a jussot és Jolán örökre búcsút mondott a kapufélfának. Pemete egy darabig még futott a teherautó után, de végül feladta és visszakullogott az elárvult tanyára. Ettől a naptól fogva Guszti megkezdte második életét. Berendezkedett a magányra.
Aminek be kellett következnie, az be is következett. Teljesítette a társadalom fenntartásának kötelezettségét, sőt plusz egy fővel még gyarapította is a lakosság létszámát.
A gyerekeket kitanítatta, kiházasította, útba indította őket az életbe, az asszony elhagyta. Pillanatokon belül azon vette észre magát, hogy kettesben maradt Pemetével, a félszemű hű baráttal. Aztán ott voltak a hízói, a kecskék. Hatvanadik életévébe ért és ez azt jelentette, hogy
Mint minden normális bérrabszolga, hamarosan nyugdíjassá válik. Ezzel új élet kezdődik számára. Utolsó napjait töltötte az annyit szidott, olykor elátkozott gyárban. Napjai sivár egyhangúsággal teltek. Megetette az állatokat, beszélgetett a kutyával, aztán früstök, uzsonnakészítés, irány a gyár.
Pemetét egyik hajnali kukázásakor találta öt-hat évvel ezelőtt. Derékig hajolva kotorászott az egyik kukában. Amikor felegyesedett tekintete egy csapzott szőrű, korcs uszkár fél szemének tekintetével találkozott. Valószínűleg az utcagyerekek csúzlizhatták ki a másikat. Az ép szeme be volt dagadva, egy véres masszához hasonlított, melyen zöld köpőlegyek lakmároztak. Gusztinak megesett a szíve rajta, lehajolt hozzá és végigsimított fején, hátán.
– Hát teveled mi történt pajtás? Gyere a világosra, hagy nézzelek meg jobban! Hm… hát bizony csúnyán elbántak veled, de majd teszünk veled valamit!– Bíztatta, miközben elhessegette a köpőlegyeket a sebről. A kutya hálásan megnyalta a simogató kezet. Szemében hála és ragaszkodás csillogott. Miután Guszti végzett a kukázással és hazaindult, a kutya besorolt mögé és hazakísérte. Kamillateát főzött és borogatást rakott a kutya szemére. Hála a gondos ápolásnak a kutya hamarosan felépült, de a látását arra a szemére soha nem nyerte vissza. Rövid időn belül megszokott a tanyán és hasznos tagjává lett az állatseregletnek.
A Pemete név abból eredt, hogy egyszer elronthatta a gyomrát valamivel. Vagy evett a konyhai ételmaradékból, s romlott lehetett valamelyik húsdarab, nem tudni Elég az hozzá, hogy a kutya beepézett. Hányt, Guszti tehetetlenül nézte, és szomorúan ballagott vele ki a rétre friss sarjúszénát kaszálni a kecskéknek. A vizenyős laposon embermagasságú muhar nőt, ami elsőrangú táplálékul és vitaminforrásul szolgált úgy a kecskéknek, mint a disznóknak is. A kutya el elszaladt mellőle és egyszercsak azt vette észre, hogy a pemetefüvet legelészi. És csodák-csodája a kutya kikupálta magát a gyomorrontásból a pemetefűvel. Innen ered a pemete név, amit Guszti ragasztott rá.
Guszti még régen, a tanyára költözés elején óvatosságból trezort képezett ki ágya alatt. Egy fél négyzetméternyi gödröt ásott, téglával kirakta és abba egy vaskazettát rejtett. Itt őrizte a pénzt. A gödör tetejét egy deszkalappal lefedte, és rongyszőnyeget terített rá. Ez a rongyszőnyeg lett Pemete fekvő helye, Guszti aludt fenn a gödrös, kikopott díványon, Pemete meg alatta, őrizvén gazdája álmát. Reggel ébresztésként lehúzta róla a takarót, félszemével rásandított, megnézve él-e még. Guszti ásított egyet, ökleivel kidörgölte a csipákat szemeiből, felült, meztelen talpait összedörzsölte, koszlott tubigatyájába bújtatta szőrös lábait. Odalépett a lavórhoz, vizet töltött bele a vödörből, és derékig megmosadodott a hideg vízben. Aztán kiment a reterátra elvégezni kis és nagy dolgát. Ekkor volt ideje arra, hogy a postás által előzőnap bedobott Népszabadságot átolvassa .A Népszabadság egyaránt szolgált uzzsona csomagolásra és WC papírként is .
Miután rendbetette magát megterített magának a hokedlin. Abroszul a Népszabadság címoldala szolgált, hogy evés közben is művelhesse magát. Tájékozott legyen a napi polikában. Mire a reggelizést befejezte végzett a vezércikkel. A többi nem volt érdekes. A vezércikket mindig a reggelizésre hagyta, így próbálván megemészteni,a megemészhetetlen politikai maszlagot.A WC-én az utolsó oldalt, és a sport rovatot böngészte át.A lapok közepe pedig uzsonnacsomagolásul szolgált.
Öt-hat éve is van már, hogy ette a nyugdíjasok sanyarú kenyerét. Nem mondom, annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták. Az utolsó munkás évében ráíratták a brigád összes jutalmát, hagy nyomja meg a nyugdíjalapját. Kapott egy Kiváló Dolgozó kitüntetést és egy forró kézszorítással a vezetőség tagjai, az Üzemi Négyszög búcsút vett tőle. Egy-egy kézfogás, aztán örökre bezárult mögötte Mammon éhes szája, a gőgös nagykapu. Kiköpte magából a gyár, mint egy keserű falatot.
A munkatársai azonban másként gondolták a búcsúvételt. Birkapörkölttel egybekötött brigádbúcsúztatót szerveztek Gusztinak, a tanyájára.
A brigád ezermesterei ildomos ajándékot készítettek Gusztinak Egy príma pálinkafőzőt. A szokásos módon, bejáratot útvonalon kicsempészték a gyárból és becsomagolva várta az átadási ünnepséget. A brigádpénzen vettek pár láda sört, kenyereket, egy üveg rumot. A fűszerekről Eta, a brigád egyetlen nőtagja gondoskodott. Az italfelelős Kottafejű. A birka beszerzése Csócsára hárult. Mivel eredeti szakmája hentes és mészáros, fizetéskiegészités képen, a kényszer vágóhídon segédkezett hetente két alkalommal a vágásoknál. Onnan szerzett egy törött lábú fekete kecskét jutányos áron. Tomira bízta a szállítást. Tomi berakta kis Trabantjába az éktelenül mekegő, riadt jószágot és kipöfögött vele a tanyára. A brigádtagok már mind jelen voltak, Tomira és a beígért birkára vártak.
Nem kellett sokáig várniuk. Hamarosan feltűnt Tomi robosztus alakja, hátán cipelve valami feketeséget. Mivel kehelő Trabantja a keresztútnál lerobbant, így gyalog tette meg a párszáz méteres utat a tanyáig. A várakozás nehéz perceit Guszti bundapálinkájával próbálták a többiek enyhíteni. Igy erősítgetvén magukban a munkásöntudatot, melengetve lelkükben az összartozás érzését. Az utat kémlelő Eta vette észre először a kecskét, cipelő Tomit. Elkiáltja magát.– nézzétek, ez tényleg hozza a birkát! Azannyát, hű, de mekkora!-jegyezte meg Csócsa is. A szemeit meresztő, füleit hegyező Kottafejű hirtelen megszólal.– pszt, figyeljetek! Ez a birka mekeg… Mekeg a térded kalácsa!– igazította ki Csócsa az, ex hentes szakértő szemmel. Eta kétkedve vetette közbe.– Gyerekek, tényleg, a birka az béget, vagy mekeg?– Kottafejű elhűlve nézett rájuk, majd feddően megszólalt.– Eta, ne igyál többet! Még szép, hogy béget! Beeee!– Eta azonban csak nem nyugodott bele, visszakérdezett.– gyerekek én tényleg hallucinálok: ez a birka mekeg?
– Mekeg, meredt magaelé ártatlan szemeket meresztve Csócsa. A birkacsere miatt érzett bűntudatát palástolva. Gusztihoz fordult. Gusztibátyám, ugye, hogy birka, fekete birka?– Guszti hogy megerősítse a látását magába töltött egy pohárral ebből a jóféle kerítésszaggató bubapálinkából és megrázkódva így válaszolt neki.– hát nem is tudom, ha közelebb érnek majd eldöntjük, úgy hallom én is, mintha mekegne… Csócsa most Lajoshoz a brigád legidősebb tagjához, a nagyfejű kazánkovácshoz fordult, döntené el ő a kérdést. Lajosbácsi, vagy ahogy maguk között hívták, Lófej magába tőtve egy újabb adag lófingatót, megrázkódott és diplomatikusan így válaszolt.– hát, hogy fekete bárány van az biztos, akkor mért ne lehetne fekete birka is .Jól beszélek,cimborák?–tekintett körbe tisztességet parancsolóan.
– Ez már Kottafejűnek is sok volt, mint a villám vágott agyába a felismerés, itt végzetes csere történt! Birka helyett kecskével állított be a Tomi. Amint megérkeztek ledobta vállairól a törött lábú kecskét és kérdően tekintett az értetlen arcokba. A kecske megtörve a beállott döbbent csendet, elmekegte magát. Kottafejűnek sem kellett több fél térdre ereszkedve szembenézett a kecskével és elbégette magát.– Beee! – a kecske visszamekegett– meee! Nem elég, hogy fekete, még tisztességesen bégetni se tud, a rézangyalát neki!–? Milyen hosszú és selymes a szőre simított végig rajta szeretettel Eta. Majd gyanakodva megszólalt:– Tomi, nem is tudtam, hogy a birkának szakálla is, meg szarva is van?– Ki beszél itt birkáról, ez egy kaukázusi törpekecske!-menydörögte Tomi lihegve a cipekedéstől.– Ráadásul még fekete is. Nigger az annya szemit!-ámuldozott még mindig hitetlenül csóválva fejét Kottafejű.
– Ne ácsingózzatok itt már, hozzátok a disznőölő kést, elvágom a nyakát, megnyúzom, azt lehet főzni a kecskepörköltet. Guszti azonban megállította őket. Megesett a szíve a kecskén.– azt mondjátok, kaukázusi, és hogy törpekecske?– az Gusztibátyám, vándorcirkuszosoké volt, lesett a trapézról és eltörött a lába, ezért került kényszervágásra.– Azt is mondod, hogy cirkusos, talán még táncolni is tud? Nem engedem levágni! Kikupálom, hagy éljen! Legyen ez a brigád ajándékom! Helyette levágunk egy süldőt.
– Pedig milyen szépen hangzana, beírnánk a brigádnaplóba, hogy a Guszti brigádbúcsúztatóján levágtunk egy kaukázusi törpekecskét! Biztosan mi nyernénk ebben a hónapban a brigádversenyen!– merengett el Eta, de Kottafejű siránkozása megakasztotta benne a szót.– hű, gyerekek, ha nem viszek haza egy ételhordó birkapörköltet, engem a Lenke kiver!– Majd hazafelé veszünk a Bab levesben! Ott mindig főznek!– intették le és a süldő levágásához, láttak.
Így menekült meg a kés alól Gizi, a kaukázusi nőstény, törpekecske. Sok örömet okoz Gusztinak tánctudásával. Amikor harmonikájával rázendít egy csasztuskára a kecske rögtön vad ugrabugrálásba, kezd. Önfeledten járja a kecsketáncot. Pemete olyankor csaholva körbeugrálja. Kész cirkusz az egész!
Már egy hete zuhogott a márciusi eső. Ezen az éjjelen is vigasztalanul esett, bakacsinba vonva az eget. Az idő jobbra fordultának a tél elmúlásának kilátástalansága, a tavasz eljöttének késlekedése végképp elkeserítette Gusztit. Amúgy is depresszióba hajló kedélye most már végképp tűrőképességének a határára érkezett. Kilátástalannak találta az életet, végképp elunta magát, a világot: halni készült.
Tulajdonképpen már régóta foglalkozott a halál gondolatával csak állandóan annyi elfoglaltsága volt, hogy elhessegette magától a gondolatát. Mindig hátrább tolta. Most aztán már úgy érzete, hogy minden akadály elhárult a halálhoz vezető útra való lépés elől.
Már egy hete átvetette a kötelet a mestergerendán. Naponta szembenézett vele. Beszélt hozzá mintegy társalkodott a halállal. A csizmát is kifényesítette. Este a fekete ruháját is előszedte a szekrényből. Rá terítette a rozoga karosszék karfájára, majd kikeféli, lecsutakolja magát, megborotválkozik, felöltözik szépen, hogy elegánsan tudjon Szent Péter elé állni és lehet indulni a nagy utazásra!
Hajnalban feltette a katlanra teli vízzel a nagy rézüstöt, alágyújtott, hagy melegedjen a fürdéshez. Behozta a nagy fürdő dézsát, mosószappant, a törölközőt odakészítette a hokedlira, hogy ha megtisztálkodik, szépen megtörölközzön. Mégsem illik mocskosan odaállni az Úristen elé, még megszólná érte. Úgy volt vele, ha a lelkét nem is, de a testét legalább megtisztítja a rárakodott évtizedek mocskától.
Amíg a víz melegedett kiment az ólba elbúcsúzni Gizitől, a kaukázusi törpekecskétől. Még utoljára megetette a disznókat, inni is adott nekik, majd bevonult hű társával, Pemetével a félszemű korcs ebbel, kiülni a gangra, früstökölni. A kutya érezhetett valamit, mert, panaszosan szűkölve többször végignyalta gazdája feketére cserzett képét. Épen maradt fél szemével olykor vádlón tekintgetett Gusztira. Guszti azonban nem törődött vele. Nyakalta a bundapálinkát, majd elővéve tangóharmonikáját rázendített még egyszer, utoljára az utolsó nótára. Bele kiáltotta a világba, rábízta a szélre öreg szíve minden fájdalmát, elzengve a magány dalát. Szállt a kétségbeesett kiáltás, és a szeteszéjjel vitte a szél a nagyvilágba.



„Mért múlik el minden, ami szép,
Isten tudja vissza jön-e még?
Lepereg a szemem a könny:
Bánom is én, jöjjön, ami jön!
Nem bánom!”
És csodák, csodája: megdörrent az ég, hirtelen elállt az eső, kisütött a nap és ott állt előtte a Tavasz! Kis törékeny lányka bukkant fel az ajtónyílásban, karjaiban apró kölyökmacskát szorongatva. Vékony hangon megszólalt.
– Bejöhetek, bácsi?
– Tavaszka!
Motyogta maga elé Guszti és kezéből kiesett a harmonika.
Guszti jellegzetes figurája volt a városnak. Apró, sietős alakja minden hajnalon feltűnt a panelszörnyek szalagházai között. Az első lépcsőház elé érve a korlátnak döntötte biciklijét, és hónalászorított papírzsákjával bement a kukatárolóba. Odabenn átvizsgálta a kukák tartalmát, kiszedegette belőlük a száraz kenyeret, péksütemény maradványokat és belerakta zsákjába. Míg ő benn a kukákat vizslatta, addig kinn moccanatlanul a kerékpár mellett állva félszemű, korcs ebe, Pemete vigyázott. Amint egy-egy zsák megtelt, cukorspárgával bekötötte a zsák száját és felrakta özönvíz előtti monstrum, Csepel kerékpárjára. Mikor minden zsákot telitöltött és felkötözött a kerékpárra, akkor beállt a kormány mögé, és mint egy galacsinhajtó bogár lassan, araszolva, szorgos hangyaként tolta maga előtt terhét. Pemete, hű ebe farkát lengetve besorolt mögé és így masíroztak hazafelé.
A tanyára érve lepakolta a zsákokat, beáztatta a száraz kenyeret, korpát, darát kevert hozzája és a moslékos vödörbe töltögetve szervírozta a reggelit harminckét hízójának. Miután megetette őket, nekiállt megfejni a kecskéket. Egy csupor friss kecsketejjel, szalonnával, vöröshagymával, friss kenyérrel nekiállt a gangon früstökölni. Néha vetett egy-egy falatot hű ebének, -megszolgálta…
Früstökölés után bekattintotta bugylibicskáját, kézhátával megtörölte zsírtól fénylő ajkait, arcát. Uzsonnát készített, kockás vászonszalvétába csomagolta, belerakta kopott, kifényesedett aktatáskájába. Felakasztotta a bicikli kormányára. Kipányvázta a kecskéket, ránézett karórájára és megállapította magában, hogy ideje indulni, mert nemsokára dudál a gyár! Mielőtt felült volna a biciklire, féllábával az egyik pedálon, másikat a földön nyugtatva még egyszer visszanézett a tanyára, hogy minden rendben van-e. Végigsimított a hozzásimuló eb fején, s így szólt hozzája.– aztán vigyázni mindenre kiskutyám! Ezzel beletaposott a pedálokba, s irány a gyár. Pillanatok alatt összezsugorodott mögötte a tanya. Majd a nagykapun bekerekezett a gyárba, hogy annak hatalmasra tátott mohó szája elnyelje. Miután kipréselte belőle munkaerejét, nyolc óra robotolás után kiköpte magából, mint kutya a lerágott csontot
A tanya ott bújt meg a város alatt, az erdő övezte völgy ölén. Légvonalban nem is volt olyan messze, talán hét kilométer, ha lehetett. A városban már az atomkort írták, a tanyán maradt minden a régiben. Úgy suhant el felette a változások szele, mint robogó gyorsvonat a cammogó vándor mellett.
A környék az Édenkertre hajazott, oly gyönyörű volt. A tanyához tartozó virágpompába öltöztetett rétet bővizű patak szelte keresztül. Rajta fehérnyírfából ácsolt fahidacska vezetett át. A tanyaépület nagy, hosszú, ámbitusos épület volt. Valamikor így építkeztek. Középen hatalmas konyha kemencével, sparhelttel. A kemenceajtó nyílott csak a konyhára,a búbja benn volt a másik szobában, azt fűtötte.A gyerekek olykor úgy ültek a kemencepadkán fürdetés után, mint a száradó kiscsibék.A sutban az öreg aludt. A vakablakban a pipatórium helyezkedett el, kostökzacskóba rakott dohánnyal, rövid és hosszú szárú csibukkal, tűzszerszámmal, pipaszurkálóval, ahogy illett .A másik szoba az úgynevezett tisztaszoba volt. Azt használták gyerekágy esetén, a szülés utáni lábadozáskor. Vagy vendégek fogadására. Itt nem volt fűtés. Ha mégis a hidegebb napokra esett a szülés, akkor beállítottak egy fűrészporos kályhát arra az időre.
Az asszony, a gyerekekkel aludt a búbos kemencés szobában, míg Guszti kinn a nyári konyhában. Ez célszerűségből alakult így, mert a hajnali, éjszakai kelésekkel nem akarta felébreszteni a gyerekeket. Kinn, a nyári konyhában azonnal meghallotta, ha rikácsolnak a tyúkok, mert menyétke, vagy éppen görény támadta meg őket. Figyelni tudott az állatok mozdulására. Pemete ott aludt a lábainál a földre terített rongyszőnyegen.
Guszti igyekvő ember volt. Nem elégedett meg a havi fizetés nyújtotta biztos megélhetésnél, többre vágyott. Szerette volna kitanítatni a gyerekeit. Szépen járatni őket, az asszonyt is. Szívósan nyomult előre, felfelé törekedett, mint a szeméttelepen a gaz. A kibontakozásnak egyetlen lehetősége volt, a munka mellett gazdálkodni. Ezért vásárolta annakidején a tanyát, s költözött ki a városi lakásból ebbe a kis tündérvölgybe
.Mindhárom gyerekét kitanítatta, férjhez adta a lányokat, a fiú úgy, ahogy illik megnősült, és szépen beköltöztek a városba. Magukra maradtak az asszonnyal. Az első éve ráment a tanya komfortosítására, tatarozgatására.. Vett egy búvárszivattyút, leengedte a kútba, és azzal nyomatta fel a vizet a hidroforba. A pénz abban az időben, a hizlalásban volt. Guszti megtalálta a költség minimálisra való csökkentésének módját. Az üzemi konyha vezetőjével egyezséget kötöttek Minden este elhordhatja az ételmaradékot. Cserébe egy kétmázsás hízott disznóval fizet, amit az üzem évbúcsúztatójára levágnak nála, feldolgozzák és abból lesz az ünnepi vacsora. Ahhoz viszont hogy hazafuvarozza a moslékot kevésnek bizonyult a drótszamár. Kénytelen volt levizsgázni autóvezetésből és venni egy használt Trabant kombit. Ebbe már belefért az összes tejeskanna. Merthogy ezt is kiokoskodta. A tejüzem kiselejtezett 25 literes alumínium tejeskannáját a MÉH vállalaton keresztül megvásárolta. Így ment ez abban, időben. A megunt irodabútorokat, írógépeket, szerszámokat leselejtezték, és MÉH-en keresztül visszavásárolták a dolgozók. Tehát megszerezte a jogosítványt, autót vett, tejeskannákat. Este behajtott a városba, felpakolta az ételmaradékokkal teli kannákat és otthagyta az üres cserekannákat.
Éjszakás műszak után hazafelé a drótszamáron fuvarozta a kukából kibányászott száraz kenyerekkel teli zsákokat. Aztán ahogy hozták a pénzt a disznók, már nem kellett a benzinen sem spórolni, megegyezett négy ABC vezetőjével és hetente egyszer sorra járta őket. Azok pedig fillérekért odaadták neki a rajtuk maradt péksüteményt, kenyeret. A munkát sohasem szégyellte, az sem izgatta, ha ismerősei rajtakapták a kukázáson. Nem úgy az asszonyt! Rettenetesen szégyellte a dolgot, de a szép ruhákat, illatszereket, parfőmöket valamiből meg kellett vásárolni. És mint tudjuk a pénznek nincs szaga. Úgy látszott, beletörődött a megváltozhatatlanba.
Hanem, egyszer történt valami. A dolog úgy esett, hogy a leányok sorra szülték az unokákat, a menye is. Így az asszony rendszeresen be-bejárt hozzájuk unokázni. Guszti egyre többször maradt magára az állatok körüli munkával. Nem bánta, megszervezte, az ellátásukat.
Egyszer azzal állt elő az asszony, hogy elmegy dolgozni, legyen meg a 1o év munkaviszonya a nyugdíjhoz!
– Tudod apjuk annyira, megszerettem a kicsiket, hogy elszegődök a hetes óvodába dadának. Már meg is beszéltük Adrienn vezető óvónőjével. Hétfőn be is állok.– mondta elszántan. Guszti rögtön látta, hogy hét kötéllel sem tudná a tanyához kötözni. Megadta magát
– És hogyan jársz be hajnalok, hajnalán, mivel? Biciklivel? –erre is megvolt a válasz.
– Adriék szomszédjában eladó egy darab egyszobás lakás. Úgy gondoltam megvennénk a nevükre, haszonélvezeti joggal megterhelve. Aztán ha nyugdíjba vonulunk, beköltözünk melléjük. Ha meghalunk, összenyitják a két lakást és lesz egy háromszobásuk… jól gondoltam papa?
– Jól. Legalább befektetjük a pénzt valamibe. Vegyétek meg a lakást! – adta belegyezését könnyelműen és arra nem is gondolt, hogy ennek következményei lesznek. Jó ideje éltek külön egymástól, de a hétvégéket az asszony általában otthon töltötte. Kimosott, egy hétre előre megfőzött Gusztinak és feltöltötte a kamrát a városban vásárolt élmiszerekkel, vegyi cikkekkel, ami kell egy háztartásban.
– Éveken át, olajozottan működött a rendszer, aztán homok került a gépezetbe s akadozni kezdett. Elösször csak minden második, harmadik hétvégén, aztán egy teljes hónapon át feléje sem nézett hű férjurának. Majd bejelentette, hogy válni akar, van valakije. Guszti szótlanul hallgatta. Egyetlen megjegyzést tett csak
– Legyünk túl rajta minél hamarabb. Aki menni akar, annak ki kell nyitni az ajtót. Senkit sem szabad kalitkába zárni! Szabad, vagy mint a madár.– Mondta és nem szólt többet. A válás viszonylag könnyen és hamar lezajlott. Jó ügyvédet fogadtak, megfizették. A vagyonmegosztás is simán lezajlott. Becsületére váljék, Jolán, amíg ki nem mondták a válást rendesen, ellátta Gusztit. Aztán a válás másnapján hatalmas, ponyvás teherautó állt meg a tanya előtt. Markos bútorszállítók felpakolták a jussot és Jolán örökre búcsút mondott a kapufélfának. Pemete egy darabig még futott a teherautó után, de végül feladta és visszakullogott az elárvult tanyára. Ettől a naptól fogva Guszti megkezdte második életét. Berendezkedett a magányra.
Aminek be kellett következnie, az be is következett. Teljesítette a társadalom fenntartásának kötelezettségét, sőt plusz egy fővel még gyarapította is a lakosság létszámát.
A gyerekeket kitanítatta, kiházasította, útba indította őket az életbe, az asszony elhagyta. Pillanatokon belül azon vette észre magát, hogy kettesben maradt Pemetével, a félszemű hű baráttal. Aztán ott voltak a hízói, a kecskék. Hatvanadik életévébe ért és ez azt jelentette, hogy
Mint minden normális bérrabszolga, hamarosan nyugdíjassá válik. Ezzel új élet kezdődik számára. Utolsó napjait töltötte az annyit szidott, olykor elátkozott gyárban. Napjai sivár egyhangúsággal teltek. Megetette az állatokat, beszélgetett a kutyával, aztán früstök, uzsonnakészítés, irány a gyár.
Pemetét egyik hajnali kukázásakor találta öt-hat évvel ezelőtt. Derékig hajolva kotorászott az egyik kukában. Amikor felegyesedett tekintete egy csapzott szőrű, korcs uszkár fél szemének tekintetével találkozott. Valószínűleg az utcagyerekek csúzlizhatták ki a másikat. Az ép szeme be volt dagadva, egy véres masszához hasonlított, melyen zöld köpőlegyek lakmároztak. Gusztinak megesett a szíve rajta, lehajolt hozzá és végigsimított fején, hátán.
– Hát teveled mi történt pajtás? Gyere a világosra, hagy nézzelek meg jobban! Hm… hát bizony csúnyán elbántak veled, de majd teszünk veled valamit!– Bíztatta, miközben elhessegette a köpőlegyeket a sebről. A kutya hálásan megnyalta a simogató kezet. Szemében hála és ragaszkodás csillogott. Miután Guszti végzett a kukázással és hazaindult, a kutya besorolt mögé és hazakísérte. Kamillateát főzött és borogatást rakott a kutya szemére. Hála a gondos ápolásnak a kutya hamarosan felépült, de a látását arra a szemére soha nem nyerte vissza. Rövid időn belül megszokott a tanyán és hasznos tagjává lett az állatseregletnek.
A Pemete név abból eredt, hogy egyszer elronthatta a gyomrát valamivel. Vagy evett a konyhai ételmaradékból, s romlott lehetett valamelyik húsdarab, nem tudni Elég az hozzá, hogy a kutya beepézett. Hányt, Guszti tehetetlenül nézte, és szomorúan ballagott vele ki a rétre friss sarjúszénát kaszálni a kecskéknek. A vizenyős laposon embermagasságú muhar nőt, ami elsőrangú táplálékul és vitaminforrásul szolgált úgy a kecskéknek, mint a disznóknak is. A kutya el elszaladt mellőle és egyszercsak azt vette észre, hogy a pemetefüvet legelészi. És csodák-csodája a kutya kikupálta magát a gyomorrontásból a pemetefűvel. Innen ered a pemete név, amit Guszti ragasztott rá.
Guszti még régen, a tanyára költözés elején óvatosságból trezort képezett ki ágya alatt. Egy fél négyzetméternyi gödröt ásott, téglával kirakta és abba egy vaskazettát rejtett. Itt őrizte a pénzt. A gödör tetejét egy deszkalappal lefedte, és rongyszőnyeget terített rá. Ez a rongyszőnyeg lett Pemete fekvő helye, Guszti aludt fenn a gödrös, kikopott díványon, Pemete meg alatta, őrizvén gazdája álmát. Reggel ébresztésként lehúzta róla a takarót, félszemével rásandított, megnézve él-e még. Guszti ásított egyet, ökleivel kidörgölte a csipákat szemeiből, felült, meztelen talpait összedörzsölte, koszlott tubigatyájába bújtatta szőrös lábait. Odalépett a lavórhoz, vizet töltött bele a vödörből, és derékig megmosadodott a hideg vízben. Aztán kiment a reterátra elvégezni kis és nagy dolgát. Ekkor volt ideje arra, hogy a postás által előzőnap bedobott Népszabadságot átolvassa .A Népszabadság egyaránt szolgált uzzsona csomagolásra és WC papírként is .
Miután rendbetette magát megterített magának a hokedlin. Abroszul a Népszabadság címoldala szolgált, hogy evés közben is művelhesse magát. Tájékozott legyen a napi polikában. Mire a reggelizést befejezte végzett a vezércikkel. A többi nem volt érdekes. A vezércikket mindig a reggelizésre hagyta, így próbálván megemészteni,a megemészhetetlen politikai maszlagot.A WC-én az utolsó oldalt, és a sport rovatot böngészte át.A lapok közepe pedig uzsonnacsomagolásul szolgált.
Öt-hat éve is van már, hogy ette a nyugdíjasok sanyarú kenyerét. Nem mondom, annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták. Az utolsó munkás évében ráíratták a brigád összes jutalmát, hagy nyomja meg a nyugdíjalapját. Kapott egy Kiváló Dolgozó kitüntetést és egy forró kézszorítással a vezetőség tagjai, az Üzemi Négyszög búcsút vett tőle. Egy-egy kézfogás, aztán örökre bezárult mögötte Mammon éhes szája, a gőgös nagykapu. Kiköpte magából a gyár, mint egy keserű falatot.
A munkatársai azonban másként gondolták a búcsúvételt. Birkapörkölttel egybekötött brigádbúcsúztatót szerveztek Gusztinak, a tanyájára.
A brigád ezermesterei ildomos ajándékot készítettek Gusztinak Egy príma pálinkafőzőt. A szokásos módon, bejáratot útvonalon kicsempészték a gyárból és becsomagolva várta az átadási ünnepséget. A brigádpénzen vettek pár láda sört, kenyereket, egy üveg rumot. A fűszerekről Eta, a brigád egyetlen nőtagja gondoskodott. Az italfelelős Kottafejű. A birka beszerzése Csócsára hárult. Mivel eredeti szakmája hentes és mészáros, fizetéskiegészités képen, a kényszer vágóhídon segédkezett hetente két alkalommal a vágásoknál. Onnan szerzett egy törött lábú fekete kecskét jutányos áron. Tomira bízta a szállítást. Tomi berakta kis Trabantjába az éktelenül mekegő, riadt jószágot és kipöfögött vele a tanyára. A brigádtagok már mind jelen voltak, Tomira és a beígért birkára vártak.
Nem kellett sokáig várniuk. Hamarosan feltűnt Tomi robosztus alakja, hátán cipelve valami feketeséget. Mivel kehelő Trabantja a keresztútnál lerobbant, így gyalog tette meg a párszáz méteres utat a tanyáig. A várakozás nehéz perceit Guszti bundapálinkájával próbálták a többiek enyhíteni. Igy erősítgetvén magukban a munkásöntudatot, melengetve lelkükben az összartozás érzését. Az utat kémlelő Eta vette észre először a kecskét, cipelő Tomit. Elkiáltja magát.– nézzétek, ez tényleg hozza a birkát! Azannyát, hű, de mekkora!-jegyezte meg Csócsa is. A szemeit meresztő, füleit hegyező Kottafejű hirtelen megszólal.– pszt, figyeljetek! Ez a birka mekeg… Mekeg a térded kalácsa!– igazította ki Csócsa az, ex hentes szakértő szemmel. Eta kétkedve vetette közbe.– Gyerekek, tényleg, a birka az béget, vagy mekeg?– Kottafejű elhűlve nézett rájuk, majd feddően megszólalt.– Eta, ne igyál többet! Még szép, hogy béget! Beeee!– Eta azonban csak nem nyugodott bele, visszakérdezett.– gyerekek én tényleg hallucinálok: ez a birka mekeg?
– Mekeg, meredt magaelé ártatlan szemeket meresztve Csócsa. A birkacsere miatt érzett bűntudatát palástolva. Gusztihoz fordult. Gusztibátyám, ugye, hogy birka, fekete birka?– Guszti hogy megerősítse a látását magába töltött egy pohárral ebből a jóféle kerítésszaggató bubapálinkából és megrázkódva így válaszolt neki.– hát nem is tudom, ha közelebb érnek majd eldöntjük, úgy hallom én is, mintha mekegne… Csócsa most Lajoshoz a brigád legidősebb tagjához, a nagyfejű kazánkovácshoz fordult, döntené el ő a kérdést. Lajosbácsi, vagy ahogy maguk között hívták, Lófej magába tőtve egy újabb adag lófingatót, megrázkódott és diplomatikusan így válaszolt.– hát, hogy fekete bárány van az biztos, akkor mért ne lehetne fekete birka is .Jól beszélek,cimborák?–tekintett körbe tisztességet parancsolóan.
– Ez már Kottafejűnek is sok volt, mint a villám vágott agyába a felismerés, itt végzetes csere történt! Birka helyett kecskével állított be a Tomi. Amint megérkeztek ledobta vállairól a törött lábú kecskét és kérdően tekintett az értetlen arcokba. A kecske megtörve a beállott döbbent csendet, elmekegte magát. Kottafejűnek sem kellett több fél térdre ereszkedve szembenézett a kecskével és elbégette magát.– Beee! – a kecske visszamekegett– meee! Nem elég, hogy fekete, még tisztességesen bégetni se tud, a rézangyalát neki!–? Milyen hosszú és selymes a szőre simított végig rajta szeretettel Eta. Majd gyanakodva megszólalt:– Tomi, nem is tudtam, hogy a birkának szakálla is, meg szarva is van?– Ki beszél itt birkáról, ez egy kaukázusi törpekecske!-menydörögte Tomi lihegve a cipekedéstől.– Ráadásul még fekete is. Nigger az annya szemit!-ámuldozott még mindig hitetlenül csóválva fejét Kottafejű.
– Ne ácsingózzatok itt már, hozzátok a disznőölő kést, elvágom a nyakát, megnyúzom, azt lehet főzni a kecskepörköltet. Guszti azonban megállította őket. Megesett a szíve a kecskén.– azt mondjátok, kaukázusi, és hogy törpekecske?– az Gusztibátyám, vándorcirkuszosoké volt, lesett a trapézról és eltörött a lába, ezért került kényszervágásra.– Azt is mondod, hogy cirkusos, talán még táncolni is tud? Nem engedem levágni! Kikupálom, hagy éljen! Legyen ez a brigád ajándékom! Helyette levágunk egy süldőt.
– Pedig milyen szépen hangzana, beírnánk a brigádnaplóba, hogy a Guszti brigádbúcsúztatóján levágtunk egy kaukázusi törpekecskét! Biztosan mi nyernénk ebben a hónapban a brigádversenyen!– merengett el Eta, de Kottafejű siránkozása megakasztotta benne a szót.– hű, gyerekek, ha nem viszek haza egy ételhordó birkapörköltet, engem a Lenke kiver!– Majd hazafelé veszünk a Bab levesben! Ott mindig főznek!– intették le és a süldő levágásához, láttak.
Így menekült meg a kés alól Gizi, a kaukázusi nőstény, törpekecske. Sok örömet okoz Gusztinak tánctudásával. Amikor harmonikájával rázendít egy csasztuskára a kecske rögtön vad ugrabugrálásba, kezd. Önfeledten járja a kecsketáncot. Pemete olyankor csaholva körbeugrálja. Kész cirkusz az egész!