Szép ez a szoba...régebben sivárnak tartottam, de már eluralkodott rajtam a megszokás. halványlila árnyékok poroszkálnak a falon, ami néhol nedves, néha szinte tocsogó..
Dobolást hallok! milyen ritmusos és halk, olyan szintetikus az ázottságtól burjánzó..
a szem előtt néha kavarog egy-két porszem. pihés, mikroszkópikus szárnyai az arcomat súrolják. Csiklandoz.!
Igen, milyen súlyos!
Valami van a tenyeremben. Lenézek. rózsaszín foltok egy ciklámen ragyogásban. olyan sima, olyan..zselés! megtörlöm a tenyerem a függöny szegélyébe'. megragadó a színe, elkábít, bátortalanul szelem ketté a füstöt.
'én valóban szerettelek.' távoli mozgásként serceg a szellő ahogy a nehéz bársonyt lökdösi. holott hallott róla, hogy meg se' próbálja.
emelgetem az ujjait... kezével játszom.. a dobolás megnyugtat.. én mondtam neki.