Leülttem, egy üres hintára,
Gondolkoztam, mi van velem mostanában.
Gondolkoztam, mindenen mi fontos,
S mindenen, mi csak létezik a világon.

A hó a kezembe hullott,
Majd elolvadt, s már ott sem volt.

Talán a szeretet is olyan mint a hó?

Rád talál, és élvezed egy ideig,
Majd eltűnik, mint ami nem is létezik.
Azt mondják, jó, ha szeretsz valakit,
De miért olyan fájdalmas elveszíteni?

Felnéztem az égre,
Szürke volt, a nap sem jött fel.

Talán a szeretet olyan mint az évszakok?

Nyáron, minden virul, és szeretnek,
De jön az ősz s elveszted.
Télen alszik, mintha misem történt volna,
Majd tavasszal minden kezdődik újra.

Gondolkozva a világon,
Érzések nélküli tájakon.

Talán én is olyan vagyok, mint a táj?

Most a hó alatt nem érzek semmit,
De vajon mi lessz, ha mégis érzek majd valamit?
Egyszer már buktam egy szeretetet,
Képes vagyok újra erre?

Most csak azt tudom,
Hogy benned meg bízok,
De nem bírom elfelejteni,
Ami egy életre nyomot hagyott lelkemben.