karjával széles íveket ír le
s megfordítja hangját kis pontokba gyűlik
a föld fölött néhány lábujjal libegve
nem törve a szájat, kifordulva a nyugalom él..
szemmel körülfonva gerincét magában
elmormol egy szomjas mantrát... ha látszik
is, hogy megszűnt a karsiklás széles vásznában
átnéz rajta, s habos szépségében lel fél
maréknyi homokot, s hogy órába söpörje
markába gurítja az apró élet-szikrát
ott marad redői közt csöndben felölelve
karjai közt ott marad a szakadék s hát
szirmokba takargatom hullámos csóváját
egy elszáradt szombat délutáni napnak,
felülök, a hangok közt biztonság jár át
mert fonák maradtam volna magamnak
ha így folytatom....