hasamon ekkora tintaheg terül ős
ellenségem, átleng mint lépés az úrből
olyan mint egy fogyóholdra mászott
tengerszem a tüskén - homloka vásott
kő, kavics vagy valami ilyesmi,
de amit most kántálsz, nem fogod megtudni
sohasem, mert kiürült a jóakarat tára
meg a becses kislány virágkosára
és jeges teát isznak kívülállóként
képregényt rajzolva a pipacsok szerént,
tömbbe fagyott jeget szopogatnak este
cukorral a törpék - az óriástól leste
valaki, akinek nincs már meg a neve
de a hátára állva a sarkát tapossa e
csíkos bakancsú, hallgatag kislány
mer' szerelmes hangszálán megakadt a foszlány
feldobja az üveg maradék tartalmát
én eléállva elkapom a bicsakló lármát
azt' megállunk a halak apró uszonyain tűnődni
és növesztünk mi is, hogy el tudjunk repülni
előle.