Züllött éjszakán ébredtem fel,
Porom hullott lépteim után,
Hold ragyogott de öltöztetett
Így lépdeltem ezüstösen, sután.

Körmeim alatt vércsík folyt le
Szárnyaim végei törötten meredtek
Egy Isten röhögött két szemembe
Pedig azt hittem ezek szerettek...

Nagyon féltem, mi lesz majd velem
Életem vége , tán e éj?
Pedig eddig meghaltam volna,
Csak ilyenkor ébredsz rá:
KELL ,HOGY ÉLJ!

Messze sem volt világos elöttem
Milyen út visz majd el engem
Ahhoz a helyhez, hol fej ér a fejhez
Hol a rút is meseszép.
Pedig csak halkan,
éppen tagoltan,
Hörgött mögöttem
A sötét fény.

DAloltam. Énekeltem. Erdőbe vitt utam.
Meghajoltak, s nem is szóltak, a rothadó testek, mik felém rajzottak.

Kitéptem a méhem, felkanalazták
Véremben fürdettem egy csonkolt angyalt,
Minek a vége, árulásba torkolt,
Így köszönte meg,
alvadt vérrel mocskolt.

Nem szabadna gondolkodnom-
gondoltam majd nevettem
Lépteimet sár -nyomok követték
A HAlál szava visszhangzott bennem.
Ezek a sakálok, a lelkemet megették!

Tisztásra értem.
Tó állt elöttem
Véremben fogant meg e pokol
a tóban több ezren
Hiszen Ő is benne!
Röhögtem röhögtem:
Ó VÉGRE MEGLAKOL!

Keze kinyúlt,elkapta a bokám.
Üreges szemek meredtek rám.
Lecsúszott a keze,
meglódúlt a feje
Vérkönnyekkel
Istenhez kiált.
( Pedig csak az sírhat csakis az, aki mindenben csodákat,s szerelmet lát.)

Vérpiros ajkaimat megnyalogattam
Késemet ruhám alól kihúztam, s szemei elött
Testembe mártottam, kiömlő beleimet nyakára fontam.

Szeretlek-mondtam
Szeretlek-mondtam...