Mikor beléptek a szobába, épp halk sípolás jelezte, hogy kész az étel. S bár a konyhából áramló füstök nem ezt mutatták, a lakásban halvány levendulával keveredett sámános illatok terjengtek.
A lány finoman lezuttyant az ágyra. A polcot nézte.. Könyvek, kvarckristály, gyertyatartók és egy apró katona.
"Kellemes" - gondolta, még nem járt a fiú lakásán.
A nappali ablakai hatalmasak voltak. Panorámaablakok, vagy mi... a lány szeme meg is akadt rajtuk. Az üveg vaskos sötét függönyökkel volt beborítva, s így a szoba alkonyati diszkrét szürkületbe borult.
Ő kint sürgölődött a konyhában, csak homályos zörgések mutatták, hogy pakolászik. Terített... Ebédre hívta a lányt.
Polcok, szőnyeg, térdelőasztalka... A lány tekintete elkalandozott s csak a hirtelen szóra és a halkan felzümmögő jazzre lett figyelmes.
- Addig kérsz egy kis üdítőt? Van ásványvíz, kóla, gyümölcslé...
- Nincs valami alkoholos? - mosolyodott el a lány.
- Ohh persze. Bocsi. Sör, bor - bár azt az ebédhez tartogattam...
Hmm... a lány kicsit elgondolkodott. Mégsem..
- Jó lesz az az ásványvíz.
- A kis ínyenc! - vigyorgott a srác - Ott találod a hűtőben! Nyugodtan vedd ki, nekem el kell mennem vécére.
A lány elslattyogott a konyháig. Szép tágas helyiség volt de ugyancsak sötét. Csak a zsalu lapjai között szúródott át a fény és karmolt éles vonásokat a pultra.
Kinyitotta a hűtőt. Tejesdobozok tömkelege ordított rá a hologénlámpa fényében. Salátalevelek, vizespalack, kockasajt és egy pohár joghurt.
......Mikor meghallotta, nem akart hinni a fülének. Éppen szilvásjoghurtot eszegetett, ez volt a kedvence. Hirtelen kicsapódott az ajtó. A dallam, ami a törpe kis hangszórókból szirvágott ki, lehetett akármilyen finom, a durva sikítás rohama kettéhasította. Vége volt a bátgyadt és puha ernyedtségnek...
Megmondták, megmondták,hogy sokáig nem lesz ez tartható. Hosszú távon megfulladnak a hitben. A hitben ami csak fordított mosolyokban nyalakodott föl a tagok arcára mint valami sokáig nyíló, fekélyes tulipán.
Kérlelhetetlen szomorúság fogta el. Tudta mi ez az érzet - mintha ki akarnák facsarni a szívét a mellkasából.
- Grapefruitot?
- Te figyelj! HOnnan veszed hogy....szeretem a bort.?
- Hát ez most hogy jön ide, hmm.?
- Semmi csak kicsit zavarban vagyok - pirult el a lány. Nem akarta elmondani, hogy mi játszódott le a fejében. - tudod itt, a lakásodon..
- Jajj, béébi nem kell félned. Nem eszlek meg! - a bébi szót egy kicsit furán ejtette ki. Tudta hogy a lány utálja. Már csak ezért is cukkolta.
Hátulról megölelte a derekánál fogva. Megcsókolta lassan, puhán összecsusszantak és szeretkeztek.
Mikor a lány reggel ébredt, a fiú szertefoszlott, a kis asztal helyén cédéállvány magasodott és a vastag bársonyfüggönyök helyett a nyitott füstüvegkockán méregzöld hártyák lengedeztek.
Kimászott ágyából -ami egy egyszemélyes heverő volt-, egy mamuszt a lábára véve a vécére csoszogott. Aztán kezet mosott, kinyitott egy üveg bort, letette és a szoba közepén a magasba ágaskodott. Mintha a panelház vasbeton plafonját akarná kifúrni, hogy az égbe' kitúrt burjánzó halmot az ottaniak bosszankodva taposhasságk vissza. Vissza a szerkezetbe...
Eszébe jutott az a hat évvel ezelőtti délelőtt és nem állhatta sírás nélkül. Nem is sírás volt ez. Sokkal inkább rituálé a mindennapi élethez, ami elengedhetetlenül pásztázta a sivár napokat abban a reményben, hogy lecsaphat és megfertőzhet minden lányt és fiút, akiket abba a piros dobozba fogadott. Az ágyához lépkedett mint egy hattyújelmezbe öltözött óvodás. Rágyújtott, mint mindig..
Csak egy embertömeg volt, világ nélkül sokasodott, de meg nem állíthatta.