Feltöltve: 2006-05-02 15:36:45
Megtekintve: 5915
Szürkeség
Csak addig vagyok a szerelmed,
Amíg szorítja kezemet kezed,
Csak addig szeretsz, míg a szemed lángjában magamat látom,
Elégek a szerelmed lángján mindenáron,
Áldozatod voltam, elégtem, hamuvá, porrá váltam,
Elfújtad szélként a rég elmúlt képeket
Könnyes arcodba bólogattam, jól tetted,
Elengedtél, míg Én a kalitkában szorongtam,
Most is néha fojtogatnak a rácsok körülöttem,
Bár már végre szabaddá lettem,
Szabad, s a világ fogja,
Most a való élet az, ki miatt a torkom a bánat fojtogatja,
Nem akarom, hogy uraljon a bánat,
Kihajolok az ablakon, és az eső mosta levegőből szippantok párat,
Belecsókolok a nappal félhomályába szomorkásan,
Megsimítom a szelet, de megfogni nem tudom, kifolyik kezem közül, mint minden pillanat,
Érzéketlen minden mozdulat körülöttem,
Érzéketlenné váltam, érintésed már nem érzem,
Érzéketlen lett a fájdalom,
Nem várom már mosolyogva a holnapom,
Belebámulok a mosolygó fák alkotta tájba
Nem veszem észre milyen szép a természet csodája,
Nem látom, nem veszem észre a szépet,
Csak a körülöttem levő fakó szürkeséget,
Nem nézem, csak érzem mi a dolgom,
S minduntalan teszem, mindegy mi az, nem gondolkodom,
Tompává vált hangok közt forgolódok,
A tükörképemben semmit sem látok,
Csak egy üres tekintetet,
Ez volt mi megihletett,
Az érzéketlen érzés,
A megbénító szürke kísértés..
2006. május 02.
Amíg szorítja kezemet kezed,
Csak addig szeretsz, míg a szemed lángjában magamat látom,
Elégek a szerelmed lángján mindenáron,
Áldozatod voltam, elégtem, hamuvá, porrá váltam,
Elfújtad szélként a rég elmúlt képeket
Könnyes arcodba bólogattam, jól tetted,
Elengedtél, míg Én a kalitkában szorongtam,
Most is néha fojtogatnak a rácsok körülöttem,
Bár már végre szabaddá lettem,
Szabad, s a világ fogja,
Most a való élet az, ki miatt a torkom a bánat fojtogatja,
Nem akarom, hogy uraljon a bánat,
Kihajolok az ablakon, és az eső mosta levegőből szippantok párat,
Belecsókolok a nappal félhomályába szomorkásan,
Megsimítom a szelet, de megfogni nem tudom, kifolyik kezem közül, mint minden pillanat,
Érzéketlen minden mozdulat körülöttem,
Érzéketlenné váltam, érintésed már nem érzem,
Érzéketlen lett a fájdalom,
Nem várom már mosolyogva a holnapom,
Belebámulok a mosolygó fák alkotta tájba
Nem veszem észre milyen szép a természet csodája,
Nem látom, nem veszem észre a szépet,
Csak a körülöttem levő fakó szürkeséget,
Nem nézem, csak érzem mi a dolgom,
S minduntalan teszem, mindegy mi az, nem gondolkodom,
Tompává vált hangok közt forgolódok,
A tükörképemben semmit sem látok,
Csak egy üres tekintetet,
Ez volt mi megihletett,
Az érzéketlen érzés,
A megbénító szürke kísértés..
2006. május 02.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!