Hitvány szépség,mindennek mocska.
Végtelen kétségbe burkolva.
Jövőjét homály fedte,hisz
Jelenét sem ismerhette.
Rózsa szirma az,mi takarja aszínt,
S a vízcsepp rajta ,elárulja a kínt.
S ragyogó sötétségben eltorzult életed,
Csodás és végtelen...
De léted eleme a víz,
A csepp mi kárhoztat,
Mi néma fájdalommal beleolvad
Az út hűvös mámorába
Lelkek károgó zajába,képmásába.