1.

Szúró vér, lángolva tör fel, izzás,
Egy lelketlen meteor nyomán.
Mély sebhely, vérként ömlik a láva,
Ha kihül, gyógyul, újra felszakad.

Felszakad, hisz ezernyi kín nyomja,
Ezernyi kín s még egy, lélek árnya.
Nincs menekvés, hisz tőr van sebedben,
Míg mételyként ott van, nem lesz béke.

2.

A forró kín elemészt, reménység,
Hogy ennél már nincs nagyobb szenvedés.
De tüzes vér helyén kráter tátong,
Emléke elfedi a hű napot.

Rohad a világ, mert rohad a föld,
Alkotás helyén csak pusztítás győz.
A tőr már eltört, éle enyészet,
De lelked álomba űzi mérge.

3.

Símuljon friss föld az üszkös lyukra,
Fedje be, ítélje csak a múltnak.
Sebhelye enyésszen, legyen semmi,
Ne lehessen már rá emlékezni.

Bús földre üde puhaság fekszik,
Az égen majd őszinte fény játszik.
Szemétség tőr s mérge, sosem volt más,
Számodra mindig van feloldozás.

2006. március 16.