No, Olvasóim, múltkor megsúgtam Nektek: készül szerzeményem, EMBER, TRAGÉDIA NÉLKÜL címmel. Ezzel együtt sem lesz több szerzeményem, mert nem mániám a szerzés. Meg dicsőségre sem vágyom. Azt viszont biztosra vehetitek: nekem nem kell majd művemhez egy Arany János, mint Madáchnak, hogy javítgassa! Megírom magam, elsőtől az utolsó szóig, remekműként. Először arra gondoltam: a szocialista realizmus remekműveként, de azután eszembe ötlött: Ti mindent összekevertek, szocialistát a szociálissal, a provinciát az evidenciával, és így tovább... Utóbbi okból készülő színdarabom csak realista lesz, szocialista nélkül. Meg nemzeti! Főhőse ugyanis magyar: Ádámcsutkay Pista.
Ez a Pista, a történelem lapjait olvasgatván, mint egykor Petőfi, rájött: a tragédiákat főleg emberek csinálják, sőt, még a természet által okozottak egyrésze mögött is gyakorta, bár rendszerint közvetve, ott az ember. Az ember mindenütt ott van, ahol nem kellene lennie, de ritkán ott, ahol kellene.
Gondolt egyet ez a Pista: ő most már tragédiák nélkül akar élni! Ha az emberek csinálják a legtöbb tragédiát, ő bizony igyekszik nélkülözni őket. Egy megjegyzéssel felbontotta eljegyzését meggyűrűzött mennyasszonyával, Évával, de egyúttal Júliát és Borbálát is menesztette. Vásárolt egy bárkát, rátetetett hatszázezer csomag cigarettát, hatvan hordó illegálisan főzött pálinkát, vett egy pakli kártyát, meg egy sakk-készletet. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy egy ilyen derék magyar ne füstölögjön időnként emiatt-amiatt, dacolván a tüdőrákkal is, vagy, skótságból, ne kínálja meg egy kis itókával saját máját. Magyar legény e Pista, nem ám, sajtként, trappista! Ezzel vége az első felvonásnak, amiből levonható: magyar volt Ádámcsutkay Pista. Minek kellett neki bárka, e dolgokkal megrakottan? Az majd kiderül a második felvonásban!
Ám, lehet, sejtitek, Olvasóim: tengeri szigetet akart találni ez a Pista, ahol: 1. nincs bennszülött, 2. nincs kinnszülött, 3. nincs folyó, hogy megáradjon, 4. nincs hegy, hogy leomoljon, továbbá olyat, amelynek 5. szigettestvére-szigetrokona sincsen, annyira magányos. A második felvonásban kiderül: röpke idő, mindössze tíz év alatt, sikerült is neki ilyet találnia bolyongó bárkájával. Pompás szigetet! Nem volt azon más, csak néhány tucat kókuszdiópálma, melyek kókuszra és mellé pottyantgatták a kókuszdiókat, meg egy majom, és egy papagáj. A majom - Pista demokratikusan forgatott bunkójának ösztönzésére - megtagadta Darwint, és esküt tett, hogy nem fog emberré evolúcionálni. /Nocsak-nocsak! E megtagadás máris mennyire emberi tulajdonság, ha csupán a közelmúlt honi történelmére gondolok is!/ A papagáj papagájozta az eskü előírt szövegét.
Remekül élt ez a Pista a szigeten! Kártyázott önmagával, és Ő nyert, - vagy Ő! Később, kultúrlényként, sakkozott önmagával, és Ő nyert, - vagy Ő! Parlamenti képviselőjelöltként is indult, méghozzá egyéni listán, független képviselőként /ami nagyon kockázatos dolog, száz évben csak egyszer sikerül valakinek ilyen mandátumot elnyernie!/, de itt is szerencséje volt: egy szavattal bár, de egyhangúan megválasztották. Ezt követően választási örömmámorban játszadozott a hullámokat meglovagló tizenkét okos, kedves delfinnel.
Már látom, Olvasóim, hogy erre, merő rosszindulatból, ahogy szoktátok, beíméleztek főszerkesztő hölgyemiéknek-uramiéknak: hát szavatartó tollforgató vagyok én?! Realista művet ígértem, oszt' elétek öntöm ezt a romantikus boldogságot, ezt az érzelgősen csepegős idillt, ezzel a Pistával.
Hát, korai ez az igazságtalanság, de nem lepődöm meg: hozzászoktam az igazságtalanságokhoz. A harmadik felvonásban ezt az Ádámcsutkay Pistát éri egy kis baleset, a realizmus kedvéért. A sziget felett ugyanis szuperhiperszónikus repülőgép repül, de lelassít. Az uesa-jelzésű gépen John Smith őrmester gondban: véletlenül ott maradt a gép bombarekeszében egy bomba. Mit csináljon vele?
Captain Idiot, vagyis Idiot harcilégikapitány, válasza máris ott: - Kirak! Smith őrmester azonban tudja: drága az ues-bomba, takarékoskodni kell vele, ha van is belőle az U.ES.A-raktárakban, ménkű sok! Nem akarja csak úgy semmire-senkire rápottyantani a bombát, vissza viszont nem vihetik, mert a légibázis kiskukacos, adminisztratív őrnagya nagyon kukacos. Ekkor felcsillan John őrmester szeme: lent, kék víz ölelte zöld szigeten, egy barna férfiú néz fel, igen szúrós szemekkel, a repülőgépre. Egy barnabőrű! Ádámcsutkay Pista az, aki fehérbőrű ugyan, de a sok napsütéstől lebarnult, így fehérbőrűsége nem látszik. Smith őrmesternek /akit családiasan Johnnynak is nevezhetünk/ vaslogikája van: az a lentről nézegető terrorista, vagy bioterrorista, vagy, ha ma még nem is az, holnap azzá lehet, de lehet-e azzá, ha ez a bomba rája zsuppsz!, - és nem sikerül elkapnia?
No, ez a kis baleset teszi realistává világszínvonalas globálszínművemet. Egy pillanat múlva Johnnyék bomba nélkül továbbszuperhipereznek a légibázis felé, lent pedig nagy béke, nagy csend. A kis baleset, vagy, mondjuk inkább úgy, hogy átmeneti kellemetlenség, után Ádámcsutkay Pista minden atomja megvan, habár, el kell ismernem, egyesek csak részecskéikben. A majom, meg a papagáj most már még könnyebben betarthatja fogadalmát, hogy nem evolúcionál. A szigetet nem látni ugyan, de csak azért, mert a mélyben ott dédelgeti szülőanyja, a Tenger. Mérsékelt a változás a tizenkét delfinnél is: eddig ők játszottak a hullámokkal, most csak a hullámok játszanak velük, de az a lényeg, hogy a Nagy játék megy tovább.
A függöny legördül. Senki fel nem hördül. Vastaps. Johnnyt kitüntetik vaslogikájáért. Én kilépek a színpadra és, mint Szerző, gúnyos, elnézően lenéző mosollyal fogadom a tapsokat. Ti meg, Olvasónézőim, stupid szokásból, lelkesen kiabáljátok: - "Hogy vót'?! Hogy vót'?!". Én nem hajlok meg előttetek, nem szokásom a hajlongás.
A "Hogy vót'?!"-okra én majd megjegyzem: úgy volt, ahogy eddig.
Meg, de ez már maradjon köztünk, úgy is lesz, még sokáig. Nem futhattok el a kis balesetek, kellemetlenségek elől, elérnek azok Bennetek újhazában, óhazában egyaránt. Ez a realitás. A nagy tragédiákat azonban elkerülhetitek, legalábbis oly globalitásmértékig, ameddig Ádámcsutkay Pistának sikerült.
Itt a vége, fuss el véle, a VÉG-ig!