A férfierő titka.

Apai nagyapám középtermetű, szélesvállú, bikaerős, mokány kis kun ember volt. Deres, sündisznó bundájára emlékeztető haját havonta háromcentisre vágatta Leidekerrel a környék hírhedt borbélymesterével. Deres, kefefrizurája még kilencvenévesen is dúsan borította nagy, busa fejét. Nagyapa imádta, és sűrűn fogyasztotta is az özvegysszonyokat, vehemensebb menyecskéket. Nem szégyen, jóval a hetvenes évei felett is szeretőket tartott. Ellenszolgáltatásként ingyen legeltette a szeretői teheneit, tűzifát aprított nekik. Ezt, azt segített a házkörül.
Adós vagyok még nagyapám férfiasságának, azaz férfierejének a titkával. Reggel, éhgyomorra minden reggel megivott egy liter kecsketejet. Jakabéktól havonta kapta ellátmányul a kecskesajtot. Naponta megivott még , négy-öt nyerstojást, csak úgy a la natúr, kissé megsózva.

A tizenöt napos tojás titka.

Nagyapám vitalitásának másik titka a tizenötnapos tojásban rejlett. Ezt a szokást kun őseitől örökölte, s apáról fiúra szállt a titka. A kotlós alá rakott tojásokat tizenöt napos korában kellett a kotlós alól kiszedni. Forró vízbe dobva megfőzte őket. A tojásban lévő csirkeembrió ekkor a leggazdagabb vitaminokban és a nemi vágyat gerjesztő tokoferonokban. Ez csak a kezdet, még nincs vége. Ezután jön csak a bukéja. A tojásokat gyékényszakjtóban el kell ásni a trágyadombba és loo napig, érlelni. Mikor kiássuk a trágyadombból, a tojások teljesen megfeketednek, és kénes bűzt árasztanak magukból. A legpenetránsabb Pálpusztai, vagy rokfort sajtok is vigyázmenetet verhetnek mellette.
De aki rákapott az ízére, annak manna ez az étek. Nagyapám 95 éves korában, bikaerősen halt meg agylágyulásban. Vitálkapacitása töretlen volt és mind a harminckét fogát magával vitte a sírba.

A hangyatojás

Nagyapám másik kedvenc étke a vöröhangya tojás volt. Közismert dolog az, hogy a hangyatojás olyan proteineket, esszenciális zsírsavakat, enzimeket tartalmaz, ami a prosztatát erősíti. A hatalmas réten, a gulyát legelteve mindig felfedezett egy-egy hatalmas hangyabojt. Kiásatta velünk és a fehér hangyatojásokat, sőt a lárvákat is összegyűjtöttük neki. Úgy ette őket, mint a királyok a kaviárt.
Egyik délelőtt amint kiértünk nagyapámhoz az ebéddel és a hatalmas nyárfa alá heveredve önfeledten bámultuk a bárányfelhőket, két kanál étel közt nagyapám megszólalt.
– Gyuszikám, két-három napra kinn kéne aludnod Lojzinál a lápon, a pákászkunyhóban!
– Aztán minek Papa?– kérdeztem, kivácsiságtól felajzottan.
– Be kéne gyűjteni valamit, majd Lujzi elmondja, ha kinn leszel, na!
– Este már kinn alhatok?-kérdeztem izgatottan.
– Kinn hát, majd elkérlek apádtól-monda és ezzel be is, fejezte a társalkodást.
Jóskával, unokaöcsémmel hazaküldtem az ételhordót, én meg elindultam Lujzi sógorhoz, a lápra. Amint beléptem a nádasba jöttömre, bíbicek röppentek fel,s felettem repkedve ijedt sírással követtek…bibic,bibic!-hangzott mindenfelől körülöttem. Féltették tőlem a tojásaikat, hogy szokásszerint megrabolom fészkeiket. Hamar megtaláltam a büdös tavat, s a rajta lévő úszólápot. Lojzi sógor kinn ült a pákász kunyhó előtt és hálót kötött. Mellette hasalt hű ebe,a félszemű korcs:Pemete.
Szájtátva figyeltem fürgén mozgó ujjait amint a kötőfával egyik szemet a másikba fűzve boszorkányos gyorsasággal készítette a hálót. Hamar elment a délután, és amikor leszállt az este s megjelentek a szúnyogok tüzet raktunk, hogy a füsttel elűzzük a kellemetlenkedő szárnyasokat. Na, meg, azért is, hogy az előre bepácolt kecskebéka combokat nyársra tűzve a tűzön megsüssük vacsoránkat. Evés után megkérdeztem tőle.
– Mi lesz a munka sógor?
– Be fogunk egy-két hangyakirálynét.– válaszolta a világ legtermészetesebb hangján, mintha mindennapos dolog lenne, hangyakirálynékat befogdosni. Nagy szemeket meresztve, kérdőn néztem rá? – hogy miket, hagyakirálynékat, hát az meg mire jó?
– Hangyákat tenyésztünk, hogy a tojásaikat megrabolva nagyapád szerelmi bájitalt készthessen belőle Gyuszikám… azt hittem elmondta neked mire, kell a hangyatojás?
– Mondta, azt mondogatta, de hogy tenyészteni fogjuk azt nem…– motyogtam.
– a napokban lesz a rajzás. Ilyenkor lepkehálóval befogjuk a királynékat, és az előre megásott verembe helyezzük őket. Ő szépen lerakja a tojásait. Mi pedig kiraboljuk a fészket. A hangyák észlelik a hiányt, újra megtermékenyítik a királynét, és az újra lerakja a tojásait. Így megy ez Gyuszikám.– fejezte be felvilágosításomat és elővéve pipáját, meg kostökzacskóját megtömte a csibukot, és rágyújtott. Bodor füstfelhőket eregetve, elmerengve nézte a feljövő holdat és az égen kigyúló csillagokat. Pemete térdére hajtotta fejét és okos, épen maradt félszemével kérdőn nézett gazdájára. Várta a mesélést. Lojzi megvakarta a kutya fültövét és megkérdezte tőlem.
– Aztán tudod-e melyik a Csabakirályfi csillaga?
– Hogyne tudnám. Vágtam rá. Hát az esthajnalcsillag!
– Mutasd is meg, melyik az!
– Mutatom, ehun-e ez az, amelyik a legjobban fénylik! –mutattam rá, és így szépen sorra vettük az ég csillagait. Egymásután soroltuk a kis és nagy Göncöl, a Fiastyúk, a Tejút csillagképeit. Az ég feltérképezésben kis hatásszünetet tartva ekképpen kérleltem Lojzit.
– Sógor, a Fehérló fiáról meséljen nekem! De ő, hajthatatlan maradt és újfent a hangyákra terelte a szót.
– Elébb mesélek neked a hangyakirálynőről, azután majd meglássuk!– mondta ellentmondást nem tűrő hangon és mélyet szívott csibukjából. Még egy elhaló kísérletet tettem és félénken kérlelni kezdtem.
– Sógor, nem lehetne az Aranymenyét kisasszonyról is mesélni egyet? Tudja, amelyiknek aranysár haja volt és beleszeretett a Csaba királyfiba!
– Mondtam már, elébb a hangyakirálynőről mesélek neked!
– De, miért, pont ezekről, az ocsmány hangyákról, mikor van szebb is?– kunyeráltam, de ő elvágta kérdéseim útját.– a hangyákról mesélek és punk-tum!– jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon és elkezdte a mesélést.
– láttál-e már nagy, vörös lóhangyát?
– Nem, én soha!
– Ezek, a vörös lóhangyák ragadozók, kirabolják a többi hangya fészkét, és elrabolva a bábokat saját fészkükbe cipelik őket, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket.
– De, hogy teszik sógor?- kérdeztem tőle hitetlenkedve.
– Az úgy van, hogy miután lerakta a nőstényhangya a tojásait és kikelnek belőle a lárvák, majd bebábozódnak a vöröshangya katonaság, behatol a hangyabolyba, lemészárolja a hangya védősereget, s megöli a királynőt. Ezután elrabolja a bábokat. A bábok kikelnek a vöröshangyavárban, és leveleket hordanak be nekik, amiket megesznek. Ebből hangyatej keletkezik a gyomrukban, és ezzel a hangyatejjel táplálják a kikelő vöröshangya lárvákat.
– Hogy ezeknek mekkora eszük van?– álmélkodtam szájtátva, de Lojzi überelte kíváncsiságomat. Így folytatta.
– Rafináltabbak ezek, mint gondolnád! Megfejik a bíbortetűt, levéltetveket is.
– Hát azt meg hogy teszik.
– Ugyanúgy, mint nagyanyád a kecskét! Odaállnak a tetű mögé, és csáprágóikkal ingerlik, szopogatják a levéltetvek fenekét, mire azok kiadják a belükben tárolt mézharmatot. Tulajdonképpen ettől nőnek olyan hatalmasokra ezek a lóhangyák…
– Ó, hogy a moly szaggassa meg a harisnyákujat, sógor, huncutak ezek, mint a kanyipatkány!– álmékodtam. Lujzi azonban elhessegette közbevetésemet és így folytatta.
– Szóval mikor rajzás van, kirepül a hangyakirályné a levegőbe és a hímek meg utána, hogy megcicerézzék. Amint mind a több ezren megtermékenyítették elindul a királyné új fészket keresni, a hímek meg utána. Ekkor jövünk mi a lepkehálóval. Elkapjuk a királynét, aztán, zsupsz, betelepítjük a mi előre kiásott fészkünkbe. Had rakja le nekünk a tojásait, nemigaz?
– Sógora, én nem is tudom? Ha ez igaz, nem csap be?
– Már, mér, csapnálak be. Ez tudomány fiam, amit csak itt a lápon tanulhat ki az ember.
– Csak azt tudnám, honnan szorult magába ennyi tudomány: ért a halakhoz, a madarakhoz, az ürgékhez-békákhoz, és még a hangyákhoz is? Eszméletlen, komolyan mondom sógor, rögtön lerakom a hajamat maga előtt!
– Nem olyan nagydolog ez kisfiam. Az ember természetközelben,a magányban rengeteg megfigyelésre tesz szert. Az állatok, rovarok, növények tanítgatják az embert. Úgy szíja itt magába a tudományt, mint a csecsszopó az anyatejet! Szóval ott folytatom, ahol abbahagytam! Még nincs vége! Szóval a vörös lóhangya sokmindenre jó. Lehet még vele sebet varrni, és merevséget okozni a férfi hímtagjában!– mondta a világ legtermészetesebb hangján és ettől megállt bennem az ütő. Kigúvadt szemekkel meredtem rá.– hogy mit lehet ezekkel tenni, nem értettem jól…,méghogy megcsípetni velük az ember kukurúját! Ó, hogy a hóhér kösse meg a nyakkandőjüket ezeknek a rusnya férgeknek! Sógor, mondja hogy nem igaz, csak kitalálta!
– Mondom hogy igaz, mért hazudnék neked? Ősi, kun, szokás, hogy minden férfi a nyakában hordott amulettet tartó zacskóban öt-hat vöröshangyát tárol minden eshetőségre készen. Aztán, ha nem várt alkalom adódik a cicerézésre, akkor stikában megcsípeti velük a makkját. A csáprágóikból a makkba fecskendezett hangyasav hatalmas, kőkemény merevséget okoz az ember hímtagjában! Egy egész éjszakát át lehet szerelmeskedni általa. Aztán itt a másik dolog. Ha megsérül az ember, ami könnyen előadódik, akkor a vörös lóhangyát a sebszélekre illesszük, és a csáprágóival összevarrja a sebet. Csak pakk, és máris egy öltést rak a sebszélekre. Ha egyszer összezárta a csáprágóját többé nem tudja kinyitni. A seb összeforr, a hangya pedig megdöglik és leszáradva, lepottyan a sebről… ilyen egyszerű az egész.– jelentette ki Lojzi és így fordult hozzám
.– Tegyük el magunkat holnapra, mert holnap is nap lesz! – ezzel eltaposta a tüzet, és elvackolva magunkat a pákászkunyhóban álomba szenderültünk. Álmomban, a kék levegőégben lebeve egy hangyakirálynővel közösültem. A kéjmámortól reggelre ejakulátum csordult biborfurujámból… így jöttem rá, hogy már maholnap ifjúvá serdülök én is.
Másnap, harmadnap befogdostuk a hangyakirálynőket és szépen elvermeltük őket. A többit pedig rábíztuk az időre. Nagyon bíztunk benne, hogy ebben az évben is meglesz nagyapám hangyatojás ellátmánya.