A sötét,ködös éj magányában,
mikor a boldogság mámorában
Élvezd az elért űrt,
Akkor vágysz majd világosságra...
Akkor...
Véres könnyeidet senki sem látja,
Árnyékod nem lesz többé önmagad mása,
Átveszed helyét s egy idegent követsz...
Az ösvényen,mit hibáid erdeje körülvesz.
S egy fal leszek,én,ott leszek,
Hajladozva,öregen,elkodrhadva,
Mérgezett földtől kirothadva..
S elmédből értetlenség árad,
És akkor megérted a poklot.
Halálodat,mit úgy csodáltál,
Az értelem rontja meg,mit
Elszántan megtaláltnak gondoltál..
MAjd...
Ha fáid kijelölték már utad...