Nos, Olvasóim, ha realtíve jók voltatok, vagy legalábbis nem rosszalkodtatok sokkal többet, mint tegnap, akkor folytatom Madách embertragédiás művének ismertetését. Ádám, mint Sergiolus, Éva pedig, mint Júlia, Rómában orgiázott, vagyis hát beszéljünk hungariusul: össze-vissza zabált, össze-vissza sexhelytelenkedett /utóbbi az én megítélésem, vannak, akik ezt sokkal liberálisabban fogják fel!/, továbbá össze-vissza ízléstelenkedett, egy ugyanezeket csináló társaságban. Persze, ehhez sok pénzt kellett, de volt nekik /Madách kissé homályban tartja, hogy honnan szerezték, de mi azért sejtünk egyet s mást, Olvasóim!/. Akinek pénze nincs, annak, legtöbbször, eleinte sok ész kell hozzá, hogy szerezzen, de azután, mire megszerzi a pénzt, elfogy az esze. Szokványos történet az ilyesmi, nem is részletezem.
A Jóisten - akkor még - igen jó volt ehhez az orgiázó társasághoz. Nem kellett nekik Fekete-Afrikába utazni gumi nélküli sexszafarira, vagy Délkelet-Ázsiába sexturizmus keretében sexnatúrlentezni, hogy beszerezzék az AIDS-et, hanem a Jóisten odaszállította nekik a pestist, helybe. Ekkor azonban kis baj történt, mivel az egyik orgiázó morbid ötlettel ki akarta lopni a halott szájából az obulust /lám, lám, ha egyszer valaki nagyon belejön a lopkodásba, gazdagként is nehéz leszoknia róla, no, ezt jól tudjuk ebből a kis Hungaryból is!/. Csókkal akarta kilopni, ami mindenesetre romantikus-érzelmes lopási mód /bár nem új!/, malőr viszont, hogy megfertőződött pestisbacilussal, és haldokolni kezdett. A haldokló láttán a többi orgiázó kedve egyből elment a vidámkodástól, ami érthető, például én is, ha egy izgalmas detektívregényt olvasok nagy kedvvel a szobában, de a feleség mellettem takarítani kezd, és ijedtükben házi zugpókok haldokolnak, akkor nekem is elmegy a kedvem a könyvvidámodástól, a konyhába emigrálok, és ott szociális élelmiszersegélyt kérek a hűtőszekrénytől. Az azonban, szerintem, túlzás, hogy Ádám-Sergiolus az orgiáskodást, a pestis miatt, egyből a lovagkor eszmeiségére váltotta. Nagy baj volt a pestis, de, ezt akár Pest is alátámaszthatja /Budával együtt, ahol, a közmondással ellentétben, rendszeresen van kutyavásár/, hiszen valahányszor egyik eszméből túl gyorsan a másik eszmébe ment át, azt utóbb mindig tragédia kísérte.
Ádám azonban kereszteslovagként is derék fickónak bizonyult. A Szentföldre lovagolt a sereggel, ezúttal Tankréd néven /nem tudom, hogy rédre mennyire hasonlított, de, páncéljában, tankra igencsak/, vitte a keresztet a pogányoknak, habár e pogányok vállán is volt kereszt, éppen elég, de ne e tényt nézzük, hanem a jószándékot! Az a kis életképet, amikor a Homoiusiont valló keresztényeket máglyán elégetik a Homousiont valló keresztények, ne értékeljük túlságosan negatívan! Az csak egy kis pitiáner koncepciós per volt, nyilván nem az első, de, a történelem ismeretében tudjuk, nem is utolsó. Ott legalább megvolt a különbség: egy �i� betű, mármint a két szó között. Gondoljunk arra, hogy Kismagyarországon is hányan megégetnék a másikat máglyán, miközben a szavak között egyetlen betű különbség sincsen: zsebem � zsebem, bele � bele, enyém � enyém, kimos � kimos... /Azt a csekély különbséget most nem részletezem, hogy a szavak között ugyan nincsen fogalmi különbség, de abban igen, hogy melyik zseb kinek a zsebe./
Éva, mint apácának készülőhöz illik, négy kereszteslovag elől futott, komoran, kevésbé komor komornájával. Attól félt /mármint igazából csak Éva/, hogy a pillanatnyilag ló nélküli kereszteslovagok rajta akarnak lovagolni, felváltva. Ádám láttán a lovatlan kereszteslovagok gyorsan elillantak, mivel más egy hölgyet átvinni a tűzkeresztségen, mint másodszor is átesni a keresztségen, amikor karddal keresztelnek.
Éva megmenekült, de Ádám megint ott volt a kilátástalan helyzetben: Évának, apja fogadalmához híven, apácának kell lennie. Lucifer, mint fegyvernök, szerintem, elég aljasan viselkedett, amikor felsexingerelte Éva komornáját, akinek neve Helene volt, magatartása azonban nem a "ne!" szócskával végződött, viszont, a felingerlés ellenére, Lucifernek esze ágában sem volt sexelni vele. Azt a becstelen ördögét! Még a Hungarian mondást sem ismerte: "Amit ma betehetsz, ne halaszd holnapra!" /Lehet, persze, hogy a Hungarian mondás a mai zsebbetevésről szól, mert holnap a mai engedélyező-hivatalnok esetleg már a korrupció elleni küzdelem elszánt hőse lesz./
Hát, Olvasóim, mi tagadás, hosszú ez a Madáchos tragédia, de nem rossz mű, ha nem lenne kötelező olvasmány a suliban, talán egyesek még el is olvasnák közületek. /Azt nem feltételezem, hogy meg is értenétek, elolvasni és megérteni nem feltétlenül ugyanaz, sőt, ritkán esik egybe a kettő./
No, holnap folytatom, mert én nem vagyok olyan, mint Lucifer: amibe belekezdtem, azt mindig be is végzem, azaz, persze, sokszor inkább az végez velem, amibe belekezdtem, de ez filozófiai részletkérdés.