Egy sztori,mint csont,
ezerszer lerágva,
felböfögve,
rágva még és megint
lenyelve, kihányva.
Szavakat szórva, tekerve
csavarva,keverve.
Elhitetve, ez egy vadonatúj versike.
Pedig, pedig.Lám, lám!
De nem ám!
A történet mindig ugyanaz,
nem más.
S ki a tolllat forgatja is.
Okos,ravasz és hamis:
szavakkal,mint zsonglőr
úgy vagdalózik
ő játszik....
Neki már nem kell más.
A múlt.
Nincs hiányzó kép, vagy
hamuvá lett mondat....
mit tán előkotorhat...
NEM.
Mert a lerágott csont
a kutyáé,
s a gondolat elosont.

Te nézel utána csak,
de hagyod,
mennie kell ,menjen...
foggal,körömmel
kár marasztalnod.
Elmegy,bár ócska módon,
de te nagyvonalú vagy,
éscsak mosolyogsz rajt.
A tőled távozó,
alattomosan sompolyggó,
mint rőt róka
kuka mellett
haladó
lehet, veszett gondolaton...
S mint a porondon kifeszített zsinóron
a kötéltáncos
járod érezve
szavaidfonta
gondolatok sodorta
madzagon harmonikus,
bár feledve rímet, szabályt,
mitől vers a vers...dehát...
ha benned él a ritmusa,
dobolva
táncolsz,
s írod le nyomban.
Sírod el nyomokban.....