5.
A kabinet teljes létszámban ülésezett, s meghívottként részt vett a megbeszélésen az Országos Találmányi Hivatal elnöke is. Éppen a mezőgazdaság nyomorúságos helyzetét taglalták, és a Kossuth téren handabandázó hatalmas tömeg morajlását hallgatták, amikor kinyílt a hatalmas kétszárnyas ajtó. Jókor, mert kinn a tömeg a máglyába rakott búzát, kukoricát kezdte égetni, és a máglya felett madárijesztőnek beöltöztetett kormány fenekét kezdték nyaldosni a felcsapó lángok. A terem ablakain vészt jósló hangok, és lángcsóvák fénye szűrődött át a behúzott sötétítő függönyökön. Úgy gubbaszkodtak ott a honatyák, mint Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi siralomházban.
Az ajtónyíláson Tónit és Balambért cipelték be a teremőrök. A terem közepére érve, letették a földre terheiket és diszkréten a háttérbe vonultak. A miniszterelnök felállt, elébük sietett és mindkettőt magához ölelve, így szólt hozzájuk.
– Ó, kedves barátaink, drága megmentőink! Alig vártuk, hogy láthassuk Önöket színünk előtt. Nagy a baj….
– Mindjárt gondoltam – válaszolta szarkasztikusan Tóni, kezében levett vasutas sapkáját gyűrögetve. A miniszterelnök így folytatta.
– Először is a dolog kellemesebb részével kezdjük – mondta és a Találmányi Hivatal elnökére nézett. Az felállt, kezében két aranypecsétes okmányt lobogtatva imígyen szónokolt.
– Utólagos engedelmükkel kiküldtük világraszóló találmányukat a feltalálók világkiállítására, Bázelba! És uraim, aranyérmet nyertek az összes hozzávalókkal együtt… Nagy dolog ez, hogy kies hazánk így a világ fókuszába került. Európa igényt tart a kitűnő zamatú immunerősítő Zöld Csigerre, valamint a magas flavontartalmú, antioxidáns Lófingatóra. Sajnos, a másik ígéretes találmány még nincs bejelentve, így csak fél-információval rendelkezünk róla: ez pedig a Balambér úr által kikísérletezett művér. Ez is világrengető feltalálás lenne, hiszen ha meg tudnánk oldani a rákos, AID-es és más gyógyíthatatlan betegek művér-cseréjét, akkor talán ez a sorscsapás is megoldódna… Éppen ezért Balambér úrnak is átadjuk a kitüntetést, megelőlegezve a bizalmat, hogy hamarosan prezentálja nekünk a művért. – mondta, és feltűzte a kabáthajtókájukra a nagy plecsniket. Ezután az egészségügy miniszter kért szót.
– Kedves kollégánk, Balambér úr! Az egészségügy struktúráját a rendelkezésére bocsátom. Korlátlan kipróbálási lehetőséget, azaz zöld utat biztosítok a művér diadalra juttatásához.
– Megköszönöm a szervek irántam való jóindulatát. – szerénykedett Balambér – de nekem elsősorban a modellezés a dolgom. A szériagyártás az államra tartozik. Úgyhogy türelmet kérek, és ha prezentálom a művért, akkor lehet nagyban gondolkodni a kivitelezésen.
– Uraim, elébe kellene menni a dolgoknak – ugrott fel kétségbeesetten a mezőgazdasági miniszter. – Itt kétmillió ember sorsa és megélhetése forog kockán. Azonnali megoldást kell találnunk a bor és a szeszesital fölösleg felszámolására. Valahogy le kellene törni a csatlakozás által megszűnt vám miatt az országot elöntő dömpingáru, elsősorban a nyugati fajborok beáramlását.
– Én már látom a kiutat – szólalt meg Tóni – ha megengedik az urak, a következőket tanácsolom: a fölösleges gabonával fűtsük a kazánokat, így megszűnik a fölösleg. A gazdákat csak az érdekli, hogy megkapják a pénzüket. A többi az állam dolga. A fölösleges bort vásárolja fel az állam, és egy forintos jelképes áron árassza el vele a nyugati piacokat. Így aztán visszalövünk a kapitalistáknak.
– És, ha így sem veszik – aggodalmaskodott a kereskedelmi miniszter.
– Minden csak látszat kérdése: a palackokra rá kell nyomtatni a Tokai nevet. Veszik majd, mint a cukrot. Két legyet ütünk egy csapásra, a hamis tokaji lőrével örökre megutáltatjuk a kapitalistákkal a borivást.
– Nem rossz! – húzta fel a szemöldökét a miniszterelnök – megszavazzuk uraim? Na, jól van, akkor így cselekedjenek!
– És mi lesz a hirtelen kiürülő borospincékkel? – kérdezték innen is, onnan is.
– Mi lenne, hát feltöltjük zöld csigerrel, a valódi Hungarikummal. Rátesszük a koronás címert, azt veszik majd, mint a cukrot, hogy helyrehozzák az elrontott gyomrukat. Ilyen egyszerű ez uraim – húzta ki a probléma gyökerét Balambér és mindjárt tanáccsal is szolgált a tömegtermelés megszervezése iránt.
– Uraim, fel kell hagyni a szántóföldi műveléssel! Vissza kell alakítani rétté, legelővé az országot. Marhacsordák ezreit kell legeltetni a jó kövér magyar füvön. A sarjúszénát pedig a hatalmas borkombinátokban tehéntrágyával erjesztve zöldborrá érleljük.
– És, ha nem lesz elég tehénszar… bocsánat trágya? – okvetetlenkedett az élelmiszerügyi miniszter. – A gazdák jó pénzért kiirtották a marhákat. Műtejet iszik a nép.
– Akkor ott van a Péti Műtrágyagyár terméke az ammóniumfoszfát, az egyenértékű a lóhuggyal, és a tehéntrágyával, és még sterilebb is…
– Igaza van! És, amíg nem lesz minden talpalatnyi föld legelő, honnan veszünk sarjúszénát – okvetetlenkedett az ellenzék.
– Honnan, honnan, hát a városi parkok lekaszálásából, amit eddig balgán a szeméttelepre hordtak. Rendeletben kell kiadni, hogy horribilis összegekre büntetjük, akik nem szolgáltatják be a parkok lenyírt füveit… majd lesz itt rend! – csapott az asztalra a miniszterelnök és a belügyminiszterre nézett. A némán bólintott
Miután így elhárították a válságot, elhúzták a sötétítő függönyöket. A máglya rég leégett, a tömeg pedig eloszlott, így mint a patkányok előmerészkedtek a miniszterek és elindultak a Söjtöri vendégházba lucullusi vacsorával megünnepelni a sikeres válság-elhárítást. Tóniékat pedig visszarepítették a Mucsi tanyára, hogy hasznosan munkálkodjanak az ország sorsának jobbra fordításán.
6.

A lófingató és a zöld csiger technológiai leírását Balambér eljuttatta az, EÜ.Minisztériumba, és a kísérleti üzem felállítása, a szériagyártás megszervezése a miniszterelnök által kinevezett válságmenedzsment feladata volt. Balambér most már minden erőfeszítésével a művérre koncentrált.
Elgondolása a következőképpen nézett ki: a vér nagy része víz, só, vas és mikroelemek ötvözete. Mint tudjuk az intenzív osztályokon hirtelen vérpótlásul sima sóoldatot, adnak a betegnek. Na már most, ha ezt a sóoldatot még megtunkoljuk mikroelemekkel, antioxidánsokkal, flavonoidokkal és vitálkapacitást növelő hatóanyagokkal máris kész a művér.
A só beszerzése nem volt nehéz, a gazdaboltból marhasót, azaz természetes kősót tonnaszám be tudták szerezni. Alginitet úgyszintén, NKP műtrágyát gyerekjáték volt vásárolni, így lassan össze is állt a koncentrátum. Egy kétszáz literes hordóban kierjesztette a cefrét, és amikor letisztult, a kipróbálásához láttak.
– Barátaim, elkészült a nagy mű! – jelentette be a vacsoránál Balambér. – A kipróbáláson van a sor. Önkéntes jelentkezőt kérek, aki hajlandó alávetni magát a kísérletnek.
– Mit kell csinálni? – kérdezte Józsi bácsi.
– Magának nem sokat. Lefekszik a hencserre, a pofájába meg a segge lyukába is bedugunk egy – egy csövet aztán egy üres vödörbe lecsapoljuk a rossz, öreg, kimustrált vérit, a torkán meg betőtjük a friss művért!
– És, ha nem élem túl, mi lesz a Mariskával, meg a Riskával? – okvetetlenkedett az öreg. Balambér megnyugtatta.
– Ne aggodalmaskodjon öreg. Ha nem szuperál a művér, akkor visszatöltjük magába a régit… ennyit csak vállalhat.
– Nem lehetne inkább meginni, hiszen vérré válik az emberben úgy is.
– Nem, az túl lassú. Azonnali hatást kell produkálnunk. De, ha maga ilyen beszari, akkor nézünk mást. Ezért van ott az ország, ahol van, mert ilyen állampolgárai vannak! Pfujj – köpött ki Tóni és felajánlotta, hogy ő aláveti magát a kísérletnek, feláldozza életét a haza oltárán, de Balambér elutasította az ajálkozást. Túl kockázatosnak tartotta. Az igencsak nagy baj lenne, ha főmunkatársát elveszítené kudarc esetén. Végül is Mariska néni oldotta meg a gordiuszi csomót.
– Ide figyeljenek kendek, próbálják ki a Riskán…
– Igaza van nyanya, hogy ez nem jutott eszünkbe! – csapott homlokára Balambér. – Az ötlet jó. Holnap reggel hozzákezdünk a nagy kísérlethez. – Mondta, és nyugovóra tértek.
Az elfogyasztott tetemes mennyiségű lófingatótól és zöld csigertől felajzva bíborfurulyájára tűzte hű fiúcskáit, majd kielégülve mély álomba zuhant.
Tóni hazaballagva bekanalazta az asszonykája által, főzött sűrű bablevest, megfejelte egy meszely lófingatóval és nekiállt az asszonynak. Miután jól megekecselte, lefordult róla és mély, kómaszerű álomba zuhant. Álmában 424-es gőzmozdonynak képzelte magát és egetverő horkolással adta tudtára a világnak, hogy nincs szebb élet a vasutasénál…
Minden úgy történt, ahogy eltervezték. A kísérletre meghívták a Köjál vezetőjét az ETT igazságügyi és orvosetikai tanácsának a szakértőjét, valamint egy kórboncnokot a helyi kórházból.
Riskát a biztonság kedvéért négy lábánál fogva kipányvázták egy-egy karóhoz, hogy moccanni sem tudjon, majd a nyakán ejtett vágással, ütőerébe bevezették a fára akasztott művérrel teli vödörből kilógó slag végét. A végbelénél az aranyérben ejtett vágással a seggibe dugtak egy másik csövet, és földre helyezett vödörbe csurgatták a lecsapolt vért. Ment is a dolog egy darabig. Úgy tűrte az állat a tortúrát, mint egy áldozati bárány. Hanem, amikorra kicserélődött a vére, a 15%-os alkoholtartalmú művér el kezdett dolgozni benne, és úgy berúgott tőle az állat, hogy kiszaggatva a pányvakarókat vad harci táncba kezdett és habzó szájjal, emberi hangon a Bazsamárit kezdte el gajdolni. Balambérék összenéztek és odaugorva a jószághoz, le akarták fogni, hogy így fékezzék meg. Ekkor elszabadult a pokol. A részeg állat egyenként rugdalta fel őket az eperfa, a tyúkól, a gémeskút tetejére, kit hova tudott repíteni. Végül is Mariska néni csillapította le a felbőszült állatot. Alá rakva a fejő dézsát, lekuporodott a háromlábú fejőszékre és nekiállt megfejni. És csudák csodája, az állat megnyugodott. Ekkorra már a szemlészek és Balambérék is lemásztak a fa tetejéről, óltetőről és elhűlve konstatálták, hogy a művér így nem komplett.
– Nézzék vetette fel a ETT embere – alkoholos művért nem alkalmazhatunk, mert akkor, ha csecsemőnek, szülő nőnek, leromlott szervezeteknek injekciózzuk be, az katasztrofális következményekkel jár: és különben is. Nem komfortos az egész, nyugaton nem veszik meg, mert ki hallott már részegítő, és ráadásul zöld vérről. Tessék javítgatni rajta. – fejezte be és átadta a szót a minisztériumi embernek.
– Balambér úr, meg tudjuk csinálni alkohol nélkül?
Balambér úgy nézett rá, mint a hűdöttre.
– Uraim, ki hallott már alkoholmentes borról… azaz elixírről? Olyan ez, mint a sör hab nélkül, vagy a pina szőr nélkül… ezen mélyen el kell gondolkodnunk.
– Uraim, van itt még valami – vetette közbe a Köjál embere – mégpedig az eltarthatósággal való probléma megoldása. Mert ugye, eddig az alkohol tartósította a művért, de ha kivonjuk belőle nem tudjuk konzerválni, csak mesterséges tartósítókkal, amit az EU-ban nem engedélyeznek. Így hát a feladat kettős: korszerű tartósítás és vörös szín.
– Meg tudják oldani? – kérdezte a miniszteri kiküldött.
– Isteni segítséggel, igen – dörmögte Tóni, és ezzel véget is ért a nagy kipróbálás.
A minisztériumi szemlebizottság távoztával Tóni azonnal kapcsolatba lépett a Mindenható Atyával
– Te vagy az Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok, mi a kérés?
– Hogyan tartósítsuk a művért, és mivel színezzük meg, hogy bio minőségű legyen?
– A művért átkülditek a dimenziókapun, és leporlasztjuk nektek. A színezés gyerekjáték: kaszáltassatok az öreggel az árokparton egy kazal festőbuzért. Azt főzzétek bele, az megszínezi. Ennyi – mondta az úr. Ezzel befejezte az instrukciók adását. Tóniék pedig úgy cselekedtek, ahogy a mennyei atya eligazította őket.
Festőbuzérral megfestették a kotyvalékot, majd átküldték a tyúkólban lévő I dimenzió kapun. Kisvártatva gyönyörűséges vérvörös port kaptak vissza. Csak tasakolni kellett. Azt is megoldották hamar. A házi-paprika csomagolására használt fóliahegesztővel kis tasakokba hegesztették a kész művért. Egy tasakba öt liter művér elkészítéséhez elegendő port tettek.
Az egész küldeményt becsomagolták és felküldték az Egészségügyi Minisztériumba, tesztelésre. A többi már nem az ő dolguk volt. Az állatkísérletet elvégezték, a humán kipróbálás a felsőbbség dolga volt.
A jól sikerült munka jutalmaként barátaikkal jól berúgtak az Egyujjasban, és a végén összekapaszkodva eljárták a tápéi darudöbögőst meg a guggolóst. Záróra után hazaballagtak és kiki megekecselte párját. Kinek a papné, kinek a pap alapon Tóni asszonykáját, míg Balambér a két hű kerubját vette kezelésbe. A kiadós szeretkezés után mély, kómaszerű álomba merültek.
Álmukban művérben fürödtek, mint annak idején Poppea a szamártejben. Az álombeli művérfürdőtől Balambér hatalmas kirobbanni készülő férfierővel töltődött fel. Hirtelen felébredve, cipónagyságúra dagadt heréit lecsillapítandó, nekiállt a mellette édesdeden szunnyadó fiúcskának…
7.

Az első tonna művért felküldték az Egészségügyi Minisztériumba. Az államtitkárok azonnal kijelöltek két lepusztult kórházat, merthogy az egyik a kontroll, az ellenpróbát végző, míg a másik a kipróbáló. Tehát kettős vakpróbával dolgoztak. Ment is minden, mint a karikacsapás, amíg tartott az eredeti művér. Szépen gyógyultak a rákos, AIDS-es és más gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő betegek. Mire elfogyott az eredeti művér, addigra a kijelölt üzemekben elkezdték a művér szériagyártását.
Volt azonban egy kis probléma. Hamar elfogyott a festőbuzér. Sarjúszénából, műtrágyából nem volt hiány, hanem a festőbuzér. Na, de milyen a magyar: furfangos. Nem lehet az eszin túljárni. Kitalálták, hogy két legyet ütnek egy csapásra. A hegyekben tornyosuló, őrölt pirospaprikát fogják színezésre használni. Miért ne, kitűnő színezék… mivel a paprika-botrány óta bedugult az export, fillérekért fel tudták vásárolni a paprika-gyárak mérgezett, elfekvő készleteit. Még kapóra is jött ez a maflatoxin nevű dél-amerikai gombaméreg, hiszen ez még csak növeli a rák csírájának, az AIDS írmagjának a kiirtását is.
Így is tettek. Hat tonna eredeti, a szabadalmi leírás szerint festőbuzérral színezett anyagot felküldtek a kipróbálóknak, a többit pedig elkezdték az UNIÓ-ba exportálni. Na, ebből lett a baj. A Minisztériumba jöttek a reklamációk a kipróbáláson résztvevő nemzetközi szervezetektől.
– Jó, jó ez a művér, csak olyan mellékhatása van neki, hogy a betegek a felgyógyulásuk után felpaprikázódnak tőle… ezt kellene még kijavítani. – mondták az importőrök.
A Minisztérium azonnal kiszállt a gyártó telephelyre, és megdöbbenve konstatálta, a mérgezett paprikával való művér-hamisítást. Azonnal lakat került az üzemre. Már éppen az egész projekt leállításán tanakodtak, amikor nyugatról jött a kétségbeesett kérés.
– Ha istent ismernek, ne állítsák le a gyártást, mert újabb hatalmas járvány fenyegeti az emberiséget: jön a baromfi ifluenza. Ennek nincs ellenszere, nincs oltás, megelőzés. Úgy fognak hullani az emberek, mint a legyek! Egyedül ez a paprikás művér, ami a maflatoxin gombának hála, szembe tud szállni a vírussal! – mondta kétségbeesetten az UNIÓ egészségügyi biztosa – Mindent megkapnak, toronyórát láncostól, ha tökéletesíteni tudják ezt a szert! – ígért fűt, fát és letette a kagylót. A miniszterelnök azonnal összehívta a válságstábot.
– Ide figyeljenek emberek! Most aztán megfoghatja Magyarország az isten lábát. Kapóra jött nekünk ez a világjárvány. Azt mondják Spanyolországban máris arat a halál, többen haltak meg, mint 18-ban a spanyolnáthától. Na uraim, elfogadjuk a kihívást?
– El, el – bólogattak a minisztertanács nagyokosai – de miként feleljünk rá?
– Hát, ha esetleg ezt a Balambért fel tudnánk bérelni – hozakodott elő a levitézlett EÜ miniszter – Ő tudná a végső megoldást.
– És, ha nem vállalja?
– Ajánljuk fel neki a Márja-Terézia Valagrendet!
– Már van neki.
– Ütessük lovaggá!
– Két lovagrend tagja.
– Adassunk neki Nobel-díjat!
– Ez az, azonnal elintézzük a svéd királynál: adjon neki egy rendkívüli békedíjat…
– De, miniszterelnök úr? Előre? Ki látott már olyat, hogy megelőlegezünk valakinek egy Nobel-díjat? – okvetetlenkedtek páran, de a miniszterelnök letorkolta őket.
– Kuss, gyáva patkányok! A cél érdekében vessetek be mindent. Fűzzétek meg az emberiség létét fenyegető veszély érdekében a svédeket. Vessenek oda mindkettőnek megosztva egy Nobel-díjat! Ez nem lehet vita tárgya! – fejezte be a miniszterelnök és elbocsátotta lakájait.
És valóban. Pár nap múlva Stockholmból jelentették, hogy útban van a Nobel-díj Budapestre.
A Mucsi tanyára küldöttség ment vörös-bársony párnán átnyújtandó a Nobel-díjat a két világhírű feltalálónak.
Maga az Egészségügyi miniszter és a svéd király hozta a nagy kitüntetést. Igencsak meglepődtek a tanyán munkálkodók a küldöttség érkezésén. Józsi bácsi szokás szerint a budin ülve a Népszabadságot böngészte, Mariska néni a Riskát fejte, míg Balambér a fiúkkal volt elfoglalva. Tóni üldögélt egyedül a kecskelábú asztal mellett lófingatóját és zöld-csigerét szopogatva. Hála, kifinomult hallásának, amit még a tengelyen töltött évek alatt szerzett, előbb meghallotta a közeledő gépkocsikaraván motorberregését, mint a többiek.
Mire beért a szobába, hogy riassza a bent szeretkezőket: „idegenek érkeztek a tanyára”, már be is robogott a konvoj az udvarra. A pöfögő járgányoktól a tehén megriadva akkorát rúgott a fejőszékbe, hogy Mariska nénivel együtt felrepült az eperfa tetejére. Onnan sipítozott a vénség lefelé, a budin ülő élete párjának.
– He, hallja kend, vendégek érkeztek!
Erre jöttek elő Tóniék a tisztaszobából. A küldöttség rögtön a tárgyra tért. Rögtönzött, bensőséges kis ünnepségen adták át a két kipróbált, mindent megélt cimborának a Nobel-díjat. A Miniszter hangsúlyozta a kitüntetéssel járó kötelezettségüket.
– Uraim, a világ megelőlegezte maguknak ezt a nagy kitüntetést. De ez azzal is jár, hogy a világ kipusztulásával fenyegető Honkongi csirke-vészként elnevezett baromfi-influenzának megálljt parancsoljanak! Már Spanyolországban pusztít. Úgy hullanak az emberek, mint a legyek!
Tóni csak hümmögött, Balambér egyik lábáról a másikra állt…
– Mit tehetnénk mi uraim, akik kis csavarok vagyunk csak a gépezetben? Hát, nem elég nagy dolog a művér: ez antioxidáns, rákellenes szer. Legyőztük a rákot, az AIDS-et, a leprát, a görvénykórt… kell ennél több.
– Kell. – Térdelt le a küldöttség előttük, és könyörgőre fogták a dolgot
– Uraim segítsék ki az emberiséget ebből a nagy bajából. Most, még az egyszer utoljára, a jutalom nem marad el!
Tóni kis türelmet kért, bement a tyúkólba és ingakoloncát meglengetve bejelentkezett a Mindenhatónál.
– Te vagy az Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok, mi a kérés?
– Annyi, hogy meg tudnánk-e oldani a világjárvány megállítását?
– Bízzad rám, egyezzél bele. A többi az én dolgom. – mondta az Úr és befejezte a beszélgetést.
8.

Európában felgyorsultak az események. Az Egészség- és Járványügyi Világtanács válságstáb felállítását határozta el. Úgy hullottak az emberek, mint ősszel a legyek. Nem állta útját a fenyegető járványnak semmilyen karantén, határzár. Földön, vízen, levegőben alattomosan terjedt a néma gyilkos: a baromfi-influenza.
Kapóra jött az ENSZ-nek a magyarok találmánya, és az AIDS elleni világkampány sikeres vércsere lebonyolítása után azonnal elrendelte a csirkevésznek csúfolt influenza megállítását. Mindent megígértek Balambérnek: kinevezik ENSZ nagykövetté, ha kell akkor az Üdvhadsereg parancsnokává, Olaszliszkai csodarabbinak… sőt, tálcán kínálták fel neki a világpolgárságot, csak segítsen megállítani a járványt. És ők ketten, Tónival akcióba léptek.
Az Úr a következő instrukciókat adta.
– Szervezzétek meg irányvonatok küldését Eliziumba. A vonat, mielőtt Elizium kapuját átlépné a pokolban lévő purgatóriumon, megy keresztül, így a szent füstben felfüstölődve immunissá válnak az alkalmasak. Akik viszont bűnösök, azokat egy mellékvágányra tolatják és Mengeléjék veszik kezelésbe.
Így is történt. Tóni jelentette a felsőbb hatóságnak a megoldás kulcsát. Össze is állt a legveszélyeztetebb korosztályt képviselő csecsemők, gyerekek és aggastyánok számára felállított kontingens. Az első 600 vagon be is futott nyugat-európából. Ehhez kapcsolták a Rákosrendezői pályaudvaron a magyarok szerelvényét. Azonban milyen az ember? Önző A vonatrakomány nagy részét a milliomosok, sikkasztók, maffiózók, elnökök, miniszterek és más potentátok tették ki a családtagjaikkal egyetemben. Nem volt ez másként hazánkban sem.
Elérkezett a nagy nap, hazánkba érkezett az első szállítmány a prominens egyénekkel, személyiségekkel megrakva. Rákosrendezőn rákapcsolták a magyar elitet tartalmazó vagonokat és Tónit reaktiválva még egyszer utoljára a 424-es mozdonyvezető állásába rendelték.
Hogy mi lett a tényleg veszélyeztetett korosztállyal? Azok majd később kerülnek sorra, várjanak türelemmel! Elindult a szerelvény a Mucsi tanya felé. A kanyarba érve Tóni hangos mozdonysíp-jellel adta tudtára a tanyán tartózkodóknak érkezését. Balambér és kerubjai összecsomagolva várták a szerelvény befutását. Józsi bácsit azonban az istennek sem lehetett kicsalogatni a budiból. Így rimánkodott neki élete párja.
– He, hallja kend! Gyűjjék mán ki, mert lemaradunk a nagy utazásról – de az öreg hajthatatlan maradt.
– Nem mék én sehova! Jó nekem itt is, ha meg köll halni, ám legyen, eleget éltem mán. Hanem te Marisom, mehetel. Nem vagyunk összenőve. – Mariska elbizonytalanodott és nekiállt inkább Riskának.
Éppen időben, mert nagy kerékcsattogással, sípolással betolatott Tóni a szerelvénnyel. Annyi időre álltak csak meg, míg vizet vételeztek a gémeskútból, Balambérék felszálltak és egy hangos sípjelet adva nekiindultak Elisiumnak.
Hanem a váltó megint elállítódott és egyenesen célba véve a budit, belerohant a kettesszámú dimenzió-kapuba. Józsi bácsit újságostól felpasszírozta a fűtő-kocsi szénkupacának a tetejére, amitől a Riska úgy megijedt, hogy Mariska nénit fejőszékestől felrúgva a levegőbe röpítette, egyenesen élete párja mellé huppantva a fűtő-kocsi szén kupacának tetejére. Percek alatt átrobogott a szerelvény a II. Dimenziókapun, meg sem állva a pokolbeli purgatóriumig.
Hogy ott mi történt, az olvasó képzeletére bízom. Annyit azonban elmondhatok, hogy Mengelének a karja belefáradt az integetésbe. Négy embert küldött csak jobbra Elziumba: Balambért, Tónit és a két kerubot. Balambér reklamálására megkegyelmezett a két öregnek is, és őket is jobbra irányította..
És mi lett a purgatóriumba került potentátokkal? Annak csak a jó ég a megmondhatója. A Mindenható Atya azonban hallgat, mint a sír. Ámen.