Az égre
nézek.Gondolataim már rég fent járnak.
Kavarognak keresztül kasul,mint a felhő,
melyet a szél fúj.

Nézek fel,
csak fel a kékbe,madarak szállnak,velem
nem törődve.Lelkem nyugodt,testem fáradt;
A felhő még mindig cikázgat.
Hová jutok? Milyen új világba?

Nem tudom.
A felhők táncát figyelem.
Lassan vonulnak,náha hírtelen,ahogy Te elhagytál
engem,Kedvesem.De miért?Szavam talán még elkísér?!
Kedvesem,érzem,most is velem van szíved.

Úgy úsztunk
a boldogságban,mint a felhő az ég tengerén;
ami soha véget nem ér.Azt hittem nem lehet
vége;
tévedtem,tudod mi lett belőle.

Egyedül úszom
most az élet tengerén,sűrű s fekete esőfelhőként.
Talán egy nap megtörik a feketeség;s azon túl
jön a jó s a szép?!
Várom,hogy valaki rám találjon még.

Ha fekete
esőfelhők vagyunk,s nagyon sok a gond;
Gondolatainkat engedjük szabadon,
és máris kevesebb a gond.
Engedjük,hogy lelkünk olyan könnyű legyen,
mint a felhők tánca az égen!

2002.május 10.