A választások kapcsán mindíg eszembe jut a tét, amelyet ez az esemény hordoz, eszembe jut a gondolatiság, érvek, eszmék hiánya, mert mi, emberek, szubjektív döntéseket hozunk. Saját érzelmeinket ikszeljük be azon az ország számára oly fontos napon. A gyermekek már a meggyőzésük mezsgyéjén döntenének, tárgyi feltételeket számba vetve. Piros, narancssárga lufi, kulcstartó, toll, bumeráng, és ajándék zacskók érveit fogalmazzák meg a hasznosság alapelvén. A minap csoportommal egy SZDSZ-es kampányoló soktucatnyi kék labdás zsákja előtt mentünk el. Kedvükben akartam járni, mondtam nekik, kérjenek lasztit a bácsitól. A legkisebbek megcselekedték. Ám a bácsi gyors válaszban hajtotta el őket és reményeiket. A bódéjánál álló idősebb hölgy viszont kapott, de Tamás hétéves bánatos arcát látva, rögtön a kezébe nyomta, mondván, hogy annak talán nagyobb szüksége lenne rá. Az oktatási tárca jutott eszembe. Lehet nagy reformokat hozni, lehet megvitatni-elvitatni tisztelt hozzáértő urak. Egyet nem lehet, szerintem nem: a gyerekeket kihagyni belőle. Nekik labdát kéne kapniuk, vagy csak egy kis, labdaváró reménységet...