Némán áll az idő baljós örvényében,
Még hinni vágyik, örök szerelmet akar.
Napsugarak nyílnak ki s halnak végleg el,
Az örvény a múlt hangjára földet kapar.

De még áll, lerázva a sötét homokot,
Még hinni vágyik, örök szerelmet akar.
Hullámok csillannak, a tómeder halott,
Fenekén sókristály, lélek mélyébe mar.

Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én akarlak még Téged, tested és lelked.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én szeretlek Téged, minden lélegzeted.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én leszek, én leszek, én, a Te végzeted.

A kiontott vér egyszer semmivé lesz.
Föld tolul az üres sírra, a múltadra.
Napsugár nyílik, rózsa a tiszta égen,
Örömkönny írja porba: a halál meghalt.

Kiontott véren, de virágzó mezőn áll.
Föld tolul az üres sírra, a múltadra.
Fürdeni hív, fürdeni akar, tó habján,
Hol most ismét az ősi tiszta víz csillan.

Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én akarlak még Téged, tested és lelked.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én szeretlek Téged, minden lélegzeted.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én leszek, én leszek, én, a Te végzeted.

Szeretlek Téged,
Most és mindörökké,
Kívánlak téged,
Az összes tettedért.

Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én akarlak még Téged, tested és lelked.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én szeretlek Téged, minden lélegzeted.
Én vagyok, ki még némán, de szilárdan áll,
Én leszek, én leszek, én, a Te végzeted.

Most.
És mindörökké.

2006. április 20.